Az Üdvhadseregben hagyományosan minden évben megrendezésre kerül a központi zenei tábor, gyermekek és fiatalok számára. A világ minden táján ismerik és szeretik az Üdvhadsereg rézfúvós zenekarait.
Hazánkban is jó hangulatú tábor keretében, külföldi és magyar oktatókkal, tanulhatnak az érdeklődők.
Ez évben a táborzáró koncert szabadtéren a gyönyörűen megújult Rákoscsabai főtéren örvendeztette meg a hallgatóságot.
Hadosztályunk fiatal, csak három éves múltra tekinthet vissza Gyöngyösön, az elmúlt év legnagyobb eredménye számunkra az volt, hogy állandó helyre költözhetett közösségünk, így alakalmaink az istentiszteletek, ima- és bibliaórák, a baba-mama és az ifjúsági klubok, a közös zenélések is mind otthonra leltek. Az elmúlt néhány évben jó kapcsolatunk alakult ki a városban, ismertségünk növekszik, gyakran veszik igénybe segítségünket, a szociális területen dolgozók is. Rendszeresen látogatjuk és segítjük a városi idősek otthonának lakóit, a gyermekek és családok átmeneti otthonának lakóit, a pszichiátria és szenvedélybetegségben élőket, a nagycsaládosokat, és a város hajléktalanjait is.
Szolgálatunk nem csak Gyöngyösre, de a környező falvakra is kiterjed az alábbi területeken:
- Kirándulások, szabadtéri programok
- Adományok: ruhák, élelmiszerek, tisztálkodó szerek, használt bútorok és műszaki cikkek
- Szociális és lelki tanácsadás
- Az ózdi idősek otthonában lelki segítségnyújtás a lakók és személyzet számára is
- Nyári ingyenes gyermektábor a rászoruló gyermekek számára
- Speciális segédeszközök adományozása
Vágyunk arra, és egyben legfontosabb célunk is, hogy: egyre több ember ismerje meg Jézust, mint személyes Megváltót szolgálatunkon keresztül ebben a városban is , és ezáltal gyökeresen meg tudjon változni az életük.
H-3200 Gyöngyös, Pillangó utca 59.