Praktikus háztartási ismeretek az Anyaotthonban

 

Népszerű téma manapság a hölgyek körében hogyan tehetjük háztartásunkat élhetőbbé, mindennapjainkat kellemesebbé és ráadásul még gazdaságosabbá is. Minden otthonban kell foglalkoznunk ezzel a kérdéssel és választ is kell találnunk rá.

                     

2015. január 11-én az Üdvhadsereg Fény Háza Családok Átmeneti Otthonában az Eötvös Loránd Tudományegyetem társadalomtudományi karának három lelkes tanulója vállalkozott arra, hogy Háztartási napot szervez az otthonban élők számára.

                     

Az anyák többféle paraktikus ismerettel gazdagodhattak, mint például hogyan lehet mosószappan és víz segítségével folyékony mosószert előállítani otthon? A próbálkozás olyan eredményes volt, hogy az elkészült 4 liternyi folyadékból minden érdeklődőnek jutott.

                   

Bárki  hozzáadhatta a témában saját tapasztalatait, ismereteit,  kötetlen jellegű beszélgetés során, hasznos tippeket ismerhettek meg, amelyekkel egy háztartást olcsón, a vegyszereket mellőzve, lehet tisztán tartani. A sokoldalú szódabikarbóna, ecet és citrom tisztító hatását, melyekkel helyettesíteni lehet a vegyszeres szereket. 

Természetesen felmerült az örök téma is a szépségápolás, ezzel kapcsolatos tanácsokat is kaptak. Többek között otthon, gyorsan elkészíthető arcpakolást vagy bőrradírt készíthetnek maguknak. 

                  

Emellett egy kvíz kitöltésével próbára tehették tudásukat. Amíg az anyukák ismereteiket bővítették a gyermekeik sem unatkoztak. A kisebbekkel egy önkéntes óvónő játszott, míg a nagyobbak újrahasznosítottak kreatív módon. Készült például papírgurigából bagoly, tolltartó, vagy virág.  A program ideje alatt meleg teával és cappucinoval kínálták a jelenlévőket.

                

Az anyukák a program végén egy - a szervezők által összeállított - kis füzettel is gazdagodtak, melyben hasznos tanácsok segítik őket a mindennapokban. Ebben nem csupán a háztarás, hanem a szépségápolás, tisztálkodás, vagy gyermekekkel elkészíthető kreatív ötleteket is találnak. 

Mindenki nagyon lelkes volt a program során. Sikerült színesebbé tenni a vasárnap délutánt, s közben hasznos ismereteket  elsajátítani.