Köszönjük, hogy adományával támogatta az Üdvhadsereg munkáját!

Köszönjük, hogy adományával támogatta az Üdvhadsereg munkáját!

Több, mint 7000 kg tartós élelmiszert gyűjtött össze decemberben az Üdvhadsereg, ami közel 2000 nélkülöző családnak jelent még januárban is segítséget.

Debrecenben, Miskolcon és Gyöngyösön is gyűjtöttek az Üdvhadsereg önkéntesei, az így összegyűjt adományokat a Paul Newman Alapítvány jelentős pénzadománnyal is kiegészítette. Az pénzadományok összértéke 6,5 millió forint volt, ami kiemelkedőnek számít a korábbi évekhez képest.

A tartós élelelmiszer-csomagokat az Üdvhadsereg december vége óta folyamatosan juttatja el nagycsaládosokhoz, utcán élő hajléktalanokhoz, hajléktalan-kórházba, anyaotthonba és az Üdvhadsereg szociális konyháin rendszeresen étkező mélyszegénységben élők számára.

 

Az Üdvhadsereg Magyarország tavaly év végén először szervezett önálló tartós-élelmiszergyűjtést. 8 napon át, összesen 4 hétvégén gyűjtöttek főként vidéki Tesco áruházakban. Köszönjük mindenkinek, akik tartós élelmiszer vásárlással vagy pénzadománnyal segítették az Üdvhadsereg munkáját!

 

Az alábbiakban közlünk néhány köszönő-levelet azoktól a rászorulóktól, akikhez megérkezett az adomány:

 

Tisztelt Cím! Nem is tudom, hogyan köszönjem meg Önöknek, a hozzánk küldött adomány csomagot! Nagyon jól esett, hogy valaki gondolt ránk Karácsony Ünnepén! Sajnos, ezért irok még csak most Önöknek, mert egy 16-18 fokos albérletben, -18-20 fokban nagyon megfáztam, beteg lettem, úgy éreztem lassan 62 éves fejjel, hogy itt a vég! Talán győztesen kerülök ki ebből a betegségből, ami számomra nagyon borzasztó volt! Köszönöm Önöknek kedves embertársaim, hogy segítettek, hála Önöknek és még egyszer köszönjük a segítségüket a fiam és a magam nevében!

Isten áldja meg Önöket! B.U.É.K.!

 

Szívem teljességéből, mélységes hálával köszönöm szépen Önöknek, a lakcímemre eljuttatott ADOMÁNY CSOMAGOT, melyet Karácsony után vettem át a Postástól. NAGYON ÖRÜLTEM AZ ÚJSZÖVETSÉG, A ZSOLTÁROK KÖNYVÉNEK. Én katolikus keresztyén nő vagyok. Már sokszor olvastam, és folyamatosan olvasom a Bibliát. Van is lakásomban legalább 4 db Bibliám. A ZSOLTÁROK KÖNYVE az Önök kiadványában külön fel van címkézve: "hálaadás az életért", " A reménység nem szégyenít meg" stb. Ez nekem rettenetesen sokat segít. Isten áldásait-kegyelmeit kérem szépen életük, és Családjaik minden pillanatára.
Köszönettel: Anikó

 

Hálás szivvel köszönjük a karácsonyi csomagot,es külön szeretnenk megköszönni az Újszövetseg Szent Könyvet. Sok erőt adott es ad nekünk.Imáinkba foglaljuk az Úrtól megáldott szent küldetesüket.Ha módjukban áll,akkor hálás szivvel elfogadunk meg adományokat Önöktől.Amire nagy szükségünk lenne. Tartos elelmiszer,3 kiskorú gyermek es 3 felnott reszere. Elore is koszonjuk.Isten áldja meg Önöket a segitsegükert.
Köszönöm az egész évben tartó, önzetlen segítséget! Külön köszönet, a finom és életbentartó ebédekért a két ifjú szakácskisasszonynak! :)
-egy "elvivős"-