János egy vidéki gyermekotthonban nőtt fel, ahonnan 18 éves, éretlen fővel került egyenesen az utcára. Aggasztóan gyakori az a tapasztalat, hogy az „intézetis” fiatalok néhány hét alatt fedél- és munkanélkülivé válnak, nagyon kevesen tudják csak megfelelő mederbe terelni életüket segítség nélkül. A legtöbben álmodni sem mernek piacképes képzettségről, munkáról, stabil egzisztenciáról.
Mire a láthatatlan tortán elfújják a 18 gyertyát, olyan döntések és választások elé kényszerülnek, amelyek egész életüket befolyásolják. János története is a felnőttkor küszöbén kezdődik. A vidéken, állami gondoskodásban nevelkedett fiú gyorsan a budapesti utcákon találta magát pénz, étel és fedél nélkül. Az Üdvhadsereg egyik katonája gyakran segített abban a vidéki otthonban, ahol János is felnőtt, és négy fiatalt vett szárnyai alá az intézményből. Jánosnak először abban segített, hogy legyen hol aludni az első budapesti éjszakákon. Ezt követően hosszú ideig lakott az Üdvhadsereg Dobozi utcai férfi hajléktalanszállóján.
Míg itt élt, szakácsnak tanult, megszerezte szakképesítését a vendéglátóipari iskolában, és megfordította a sorsát. Jelenleg önálló, független életet él, szakácsként dolgozik, pontos, precíz, megbízható és kiválóan főz.
Van kiút a hajléktalanságból! Segítséggel.
Elkötelezettek vagyunk a szükségben élők hosszú távú, egyéni szükségleteik szerinti támogatásában, egészen addig a pontig, amíg már képesek önmagukról és akár másokról is gondoskodni. Segítsen Ön is adója egyházi 1%-ával, hogy az Üdvhadsereg sok más, Jánoshoz hasonló ember életén tudjon változni.
Legyenek ők is újrakezdők. Szakácsok, pincérek, ügyintézők vagy akár hajóskapitányok.
