A tékozló fiú Lukács evangéliuma 15:11-32

Az apa tudta, hogy milyen sors vár a fiára. Ennek ellenére, hogy tudta mégis odaadta az
örökséget. Tisztelte a fia döntését és nem állt az útjába. Mert tudta az apa, hogy ha a fiú valaha is tanulni fog, akkor így fog tanulni, hogyha útjára engedi.

Itt láthatjuk, hogy Isten nem szól bele az akaratunkba. Szabad akaratot ad nekünk és engedi, hogy ha a magunk ura akarunk lenni, akkor menjünk a saját fejünk után. Azért mert tudja azt, hogy így talán tanulni fogunk.
Egy darabig nagyon jól ment a fiú dolga. Aki szórja a pénzt, azt mindenki szereti. Sőt igyekeznek közel kerülni hozzá, hogy rájuk is szórjon egy keveset. A fiú mindent eltékozolt, amit csak lehetett és  oda lett a vagyona.
Hol kötött ki? A maga ura lett, szabadságban élt? Szolgaságba került. Itt látjuk az atyai gondoskodásnak a következő pillanatát, amikor olvassuk a 16.v-ben, hogy senki nem adott neki enni. Ez Isten gondoskodó szeretete, hogy senki nem adott neki enni? Hogyha valaki adott volna neki enni, gondoskodott volna róla, akkor ez a fiú továbbra is a lázadó életét élte volna. De Isten kegyelméből megvonta ezt a támogatást, mert rá akarta a tékozló fiút venni arra, hogy minél hamarabb elgondolkodjon a helyzetén.


Isten pontosan így engedi el az embert, aki el akar menni tőle. Da akkor egy idő után tényleg csak saját magad vagy. Nem számíthatsz valódi segítségre, gondoskodásra. Az a pillanat, amikor a tékozló fiú ide jutott, már egyáltalán nem volt örömteli pillanat. Valószínűleg nagyon sok fájdalom és keserűség is volt benne. De elérkezett egy pillanat, ezt így fogalmazza meg a szentírás az ige, hogy:


„Ekkor magába szállt a fiú”. Magába szállt, elgondolkodott.  A fiú a legnagyobb lázadásában, legnagyobb nyomorúságában sem felejtett el egy dolgot: Mégpedig azt, hogy az apja szereti őt. Nem azt mondta a fiú, hogy haza megyek, hanem, hogy az Atyámhoz megyek. Nem azt mondta, hogy visszamegyek a barátaimhoz, visszamegyek a falumba, hanem azt, hogy az Atyához megyek.


A tékozló fiú nem tudta azt, hogy mi vár rá otthon. El sem merte képzelni, hogy az Atya majd ilyen szeretettel fogadja majd. Reménykedett abban, hogy talán egy szolgának majd felveszi őt a házban... esetleg. De egyet biztosan tudott, hogy az apja szereti őt.

ADOMÁNYOZÁS