51. Zsoltár

A felirat szerint a zsoltárt Dávid írta.

 

Ezzel a zsoltárral kapcsolatban hangsúlyozza Luther, hogy Isten igéje nem szentekről, hanem bűnös emberekről beszél. Bűneinek tudatában Isten megbocsátó szeretete után nyújtja ki kezét az imádkozó. Mivel egészen komolyan veszi Istent, azért veszi komolyan a bűnt is. A bűn nem morális megtévelyedés, hanem valóság, elszakadás Istentől. A bűn olyan valóság, amely kiszakít Isten szeretetközösségéből. Ezt élte meg Dávid is. Hogy ez a kapcsolat ismét létrejöhessen az ember részéről kell egy lényeges felismerés. Így volt ez Dávidnál is. Bűnfelismerés, bűnrendezés Istennel. Ennek hiányában az ember nem léphet tovább a hit útján.


Álltathatja magát, de továbblépni Istennel akkor sem tud. Dávid nagyon jól tudta, hogy Isten a szívben lévő igaságot kedveli. Nem azt amit az ember esetlegesen kifele láttatni enged magából.


Az alázat nagy kincs, habár ez a világ sokszor gyengeségnek véli, Dávid csak ezzel az elengedhetetlen Isten felé való alázattal tudott továbblépni. Amikor az emberben megvan az a hajlandóság, hogy szembenéz önmagával, azzal aki, amit tett, és nem szépíti a dolgokat magáról, akkor valami új kezdődhet.  Isten „hű és igaz, hogy megbocsássa vétkeinket”- Ő ma is vár!

 

Gazsó Andrea kapitány

Üdvhadsereg lelkész

ADOMÁNYOZÁS