10 év alatt közel 260 ezer adag meleg ételt osztott ki a szervezet Budapesten a rászorulóknak

 

90 éves magyarországi fennállását ünnepli a mai napon, április 26-án az Üdvhadsereg Szabadegyház hazai szervezete. Az 1924-ben hazánkban először megjelenő szervezet kezdetben lelki segítségnyújtással, gondozással, lelkészi tevékenységgel segítette a rászorulókat, mára azonban szociális tevékenységével, intézményeivel is kiemelkedő szerepet vállal magára. Az elmúlt évtizedben csak a Keleti Pályaudvarnál közel 260.000 adag meleg ételt osztott ki a rászorultaknak.

Leves, szappan, üdvösség. E három kifejezéssel foglalta össze az Üdvhadsereg küldetésének lényegét, amikor 1865-ben Angliában William Booth, metodista lelkész megalapította, és felismerte, hogy nem elég pusztán prédikálni az embereknek, ha azok éhesek és kiszolgáltatottak. Ma éppen 90 éve, Magyarországon is (Budapesten, Debrecenben, Gyöngyösön és Miskolcon) segítenek az Üdvhadsereg gyülekezetei a rászorulóknak.

Magyarországon először 1924-ben jelentek meg külföldi tisztek, hogy a háború borzalmait követően segítsék az alkoholba és öngyilkosságba menekülő férfiakat, a kenyerüket az utcán kereső nőket, és az elhanyagolt vagy árva gyerekeket. Az Üdvhadsereg gyülekezetei és szociális intézményei számtalan embernek nyújtottak vigaszt a II. Világháború éveiben, mígnem 1949-ben, az akkori politikai hatalom betiltotta működését. A rendszerváltást követően, 1990-ben újraindult a magyarországi misszió. „Jelenleg négy gyülekezet és három szociális intézmény működik Magyarországon az Üdvhadsereg égisze alatt” – mondta el Andrew Morgan őrnagy, az Üdvhadsereg Magyarország vezetője.  „Szervezetünk a hajléktalanoknak kínál testi, lelki táplálékot, fedelet a fejük fölé, a rászorulóknak meleg ételt és ruhát, bántalmazott anyáknak és gyermekeiknek védelmet, az utcán lévő, tanácstalan fiataloknak vasárnapi iskolát. Hitvallásunk, hogy segítsük a rászorulókat minden olyan helyzetben, amelyben már senki nem segít nekik. Tesszük ezt származástól, életkortól, ideológiai hovatartozástól függetlenül” – tette hozzá Andrew Morgan őrnagy.

Az Üdvhadsereg Magyarország a mai napon tartja jubileumi zászlóbontó megemlékezését Budapesten, a Baross téren, a Keleti Pályaudvarnál, ahol az elmúlt egy évtizedben közel 260.000 adag meleg ételt osztottak ki a rászorulók között.

Az Üdvhadsereg missziójában jelenleg több mint 100 ezer alkalmazott a világ 126 országában segíti a rászorulókat.

Háttér:

A Salvation Army (Üdvhadsereg) nevet és a katonai szervezeti felépítést, valamint az egyenruhát 1878-ban vette fel az addig Kelet-London Keresztyén Misszió nevet viselő kis csoport. Az új név, a megjelenés, a szervezeti felépítés a bűnnel, a nyomorral és az elesettséggel szembeni hadviselést fejezte ki.  Az egyenruha a mai napig ezt a hagyományt jelképezi, valamint az Üdvhadsereg felépítése, belső hierarchiája is a katonai elnevezéseket követi.

Az Üdvhadsereg Józsefvárosi Gyülekezete ismét élelmiszercsomagokat osztott a nagycsaládosoknak. 10 éve minden csütörtökön a Keletinél napi 500 adag melegétel a rászorulóknak

Idén immár második alkalommal jutott tartós élelmiszercsomaghoz közel 100 ember az Üdvhadsereg Józsefvárosi Gyülekezete jóvoltából. A csomagba egyebek mellett liszt, olaj, tészta, kakópor, konzervek és egy szelet csokoládé is került. Az Üdvhadsereg az adományt a Paul Newman nevével fémjelzett alapítvány segítségével finanszírozta. Az Üdvhadsereg Magyarország heti 750 adag melegételt oszt ki budapesti és debreceni helyszíneken.

 

Newman öröksége


Az Üdvhadsereg Józsefvárosi Gyülekezete együttműködésben a Nagycsaládosok Országos Egyesületével a leginkább rászoruló családoknak segít az évkezdésben. Idén, immár második alkalommal támogatta a kerületben élő nagycsaládosokat.  Február 28-án ismét csomagot osztanak majd a kerületi családsegítő közreműködésével a szociálisan rászorulóknak. Az adományozás érdekessége, hogy az Üdvhadsereg a Newman’s Own Foundation jótékony célokra szánt felajánlásából segíti a józsefvárosi, jellemzően roma családokat. Newman öröksége, hogy az általa 1982-ben létrehozott élelmiszeripari vállalat teljes bevételét nehéz sorsú, szociálisan hátrányos helyzetű emberek kapják, faji, vallási, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. Tartósítószermentes salátaszószók és spagetti mártások gyártásával indult a cég, melynek termékein Newman arca szerepelt. A köztudottan visszafogott és szerény színész azzal a feltétellel járult hozzá neve és arcképe használatához, hogy a vállalat teljes bevételét karitatív célokra fordítják majd. Paul Newman élete során több mint 220 millió dollárt fordított karitatív célokra. 2008-ban bekövetkezett halálát követően az általa létrehozott alapítvány tovább segíti a hátrányos helyzetűeket világszerte.

Az Üdvhadsereg 10 éve segít Józsefvárosban


Az Üdvhadsereg Józsefvárosi Gyülekezte a hozzájuk fordulóknak lelki evangalizeciókat is tart a támogatáson túl. Budapesten a Keleti Pályaudvarnál 10 éve, minden csütörtökön 500 adag meleg ételt osztanak ki, erre engedélyük a fővárostól március 11-ig van. Ezt követően is folytatják majd az ételosztást, de a Keleti Pályaudvarnál sajnos ez a lehetőség hamarosan megszűnik. Budapesten szóba került a Déli Pályudvar és az Árpád-híd környéke, valamint a Felvonulási tér is az új opciók között van. Az Üdvhadsereg Budapesten Rákoscsabán, a Józsefvárosban és Debrecenben működtet szociális konyhát, és tart rendszeresen élelmiszer- és ruhacsomag osztásokat Gyöngyösön és Miskolcon is.

Az Üdvhadsereg 117 segítője a katasztrófa sújtotta térségben, 54 tonna élelmiszer és gyógyszer kiosztását felügyeli

buszról osztják a csomagokat

A kilátástalan helyzetbe került, szeretteiket gyászoló, házaikat, otthonaikat is elveszítő embereknek nagy segítséget jelent a kiemelkedő létszámmal jelen lévő Üdvhadsereg lelki gondozása. Az első sokkhatás után az alapvető szükségletek megoldásán túl a hitüket vesztett emberek mentális támogatása a legfontosabb.

A kialakult drámai helyzetben az Üdvhadsereg átmeneti szállások kialakításával, élelem, ivóvíz, valamint gyógyszer segélyek kiosztásával segíti a bajba jutottakat, 100.000 $ értékű adományával.

 

A szervezet az 1930-as években kezdte meg tevékenységét a Fülöp-szigeteken, ahol jelenleg 117 tisztje teljesít szolgálatot, a gyülekezeteknek közel 11.000 tagja van. Nemzetközi jelenlétük komoly segítséget jelent a helyi kormányzatnak és a károsultaknak egyaránt. A térségben tevékenykedő munkatársak és önkéntesek mellett a szervezet jelenleg ide összepontosítja a nemzetközi hálózat teljes kapacitását. A mentőszolgálatok tevékenységében és az adományok elosztásának koordinálásában egyaránt részt vállal a szervezet. Közel 54 tonna élelmiszer és gyógyszer kiosztását kell felügyelni, mely a helyi hatóságra háruló más kötelezettségek és segítségnyújtási feladatok mellett nehezen kivitelezhető. A károsultak - a körülményekhez képest zökkenőmentes – ellátására pedig nagy szükség van, így hatalmas segítség az Üdvhadsereg által nyújtott tevékenység és az operatív együttműködés. A szervezet eddig mintegy 3500 embert juttatott életmentő csomagokhoz. A drámai helyzetet nehezíti, hogy a térségben az elmúlt időszakban több természeti és politikai esemény is a segélytartalékok kimerüléséhez vezettek. A segítő szervezetek, így az Üdvhadsereg is nagy erőkkel dolgozik az elegendő mennyiségű, alapvető szükségleteket kielégítő élelmiszer és ivóvíz adományok helyszínre szállításán.

csomagok fülöpszigetekre

Az Üdvhadsereg tisztjei kiemelt figyelmet fordítanak a lakosság lelki gondozására. A reménytelen helyzetbe került, gyászoló embereknek segítenek átvészelni a trauma okozta nehéz időket. A katasztrófa utáni első percektől kezdve családoknak nyújtanak segítő kezet a lakosoknak azzal, hogy hitükben megerősítik őket, mely a legfontosabb támaszuk lehet az embert próbáló helyzetben. Nélkülözhetetlen a támogató segítségnyújtás. A lakosság mentésében, az elzárt helyzetbe kerültek információval és élelmiszerrel való ellátásában tud a legtöbbet nyújtani az Üdvhadsereg.

3a66b23c-6b0c-4d87-b91b-a97024e28db7_613-LeyteEUECHOélelmiszerosztás

ADOMÁNYOZÁS