A Karácsony után vagy előtt (?) a Húsvét a keresztyének nagy ünnepe. Hogy ki lehet-e emberi szóval fejezni ennek méretét, én nem vállalkozom rá. A decemberi áhítat után többen jelezték felém, hogy jó lenne ezt a közös együttlétet máskor is megejteni. Lassan-lassan a kívánságuk, vágyuk bennem feledésbe merült, mígnem egyik-másik lakónk felemlítette, hogy jó lenne együtt ünnepelni a húsvétot. Említést tettem róla a munkahelyi vezetőimnek, akik beleegyezésüket adták, hogy megtartsam. Az időpontban megegyeztünk és abban, hogyha legalább öt ember személyesen jelentkezik, hogy igénye van arra, hogy Isten Igéjét hallja és szeretetközösségben eltöltse a szabadidejét, örömmel eleget teszek a kérésüknek. Meglepetésemre nemhogy öten, de tizennégyen jelentkeztek!

A Húsvét rohamosan közeledett, de nekem nem volt ihletésem, textusom, amiről beszélhetnék. Egy teljesen váratlan időpontban eszembe ötlött a missziói parancs. Hogy ne egyhangú beszéd, hanem lélekben is ünnepi hangulat legyen, elkezdtem az internetről letölteni húsvéti dicséreteket, amik az általunk használt énekeskönyvben is benne vannak, majd kiírtam CD-re. Elérkezett a nap, amikor is magot kell vetnem, de, hogy kinek alkalmas vagy alkalmatlan az időpont, nem az én tisztem megmondani, megállapítani. Persze, saját készítésű süteménnyel is készültem, de nem hinném, hogy pusztán ezért vártak volna.

Kolléganőm segítségemre volt a terítésben, asztalrendezésben, de mint mindig, most is izgultam. Azt hiszem, minden okom megvolt rá, hiszen a feltámadást emberi szavakkal megmagyarázni nemigen lehet, azt érezni lehet Jézus életünkben végzett tetteivel. Én sem tettem másként és ezeket mondtam: Nagy nap ez a mai, bár a teológusok vitatkoznak, hogy melyik ünnep a nagyobb: a Karácsony vagy a Húsvét. Én nem akarok állást foglalni egyik mellett sem, mert kis teológus vagyok én ahhoz, hogy a nagyok dolgába beleszóljak. Nem tudok különbséget tenni a nagyságukban, mert a születés nélkül nincs halál és a feltámadás sincs születés nélkül. Viszont, ha nincs feltámadás, akkor Krisztus születését talán fel sem jegyzik, mert ugyan tökéletesebb emberéletet élt, mint bármelyikünk, de meghalt és az idők folyamán bizonyára feledésbe is merült volna, hogy létezett. De hála legyen a mi Urunk, Istenünknek, hogy nem így történt, mert akkor nem lenne értelme az életünknek, nem lenne értelme a szeretetnek, a megbocsátásnak, az elfogadásnak, a könyörületnek és az irgalmasságnak. Három pontban szeretném elmondani most mindazt, amit hitem szerint az én Istenemtől kaptam üzenetként, amit tovább kell adnom.

1. Jézus azt mondja: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Az ember három részre osztja általában a világot: az ég, a föld és a földalatti dolgok. Nézzük sorban! Az égen ott a Nap, a felhők és a madarak. Hát ezen nincs mit uralkodni. A föld definícióján tehát ennek a sárgolyónak a felszínén élőket értjük.  Itt ugyan van uralkodnivaló, de arra ott vannak a politikusok, királyok, országok vezetői. A föld alatt az elhunytak tetemei vannak, no meg a bányák, amiket kiaknáztunk többnyire. Ezen az úton nem jutunk valami messzire. Máshonnan kell megközelítenünk a dolgokat.
2. Az Isten országa nem erre a három dimenzióra terjed ki! Most örülök, hogy nőknek kell evangéliumot hirdetnem, mert figyeljék csak meg: Jézus először nőknek jelent meg! A nők lelkileg érzékenyebbek, mint a férfiak. A férfiak inkább materialisták. Ezért van az leírva is, hogy néhányan kételkedtek az asszonyok híre hallatán. Legjobban Tamásról tudjuk, hogy azt mondta, hiszem, ha látom, de bizonyára nem volt egyedül. Az asszonyok hittek az angyalnak is, míg Tamás csak akkor, amikor látta a sebeket. Jézus ugyan megmondta előre, hogy fel fog támadni, de ez csak később tudatosult bennük. Ne ítéljük el ezért őket, mi is gyakran vagyunk így. Érdekes, ha azt halljuk, hogy valamelyik író, költő, szobrász élt ettől eddig, azt elhisszük, de ha Jézusról hallunk, akkor az mese, kitaláció, hallucináció. Ráadásul, ha még a feltámadását is említjük, egyenesen a zárt osztályra küldenek bennünket. Egy kitalált személy vagy hazug esemény miatt gondolják, hogy bárki is a halált választaná? Pedig sokan az arénában végezték az oroszlánok között, mert nem voltak képesek letagadni azt, amit láttak, esetleg megtapasztaltak. Higgyék el, én sem kapok több fizetést, mert az átélt tapasztalataimról beszélek, ami emberi mértékkel mérve lehetetlennek tűnik. Amikor az orvostudomány csődöt mond és kikötve, felrácsozva a halálom beálltát várják, én meg épülök, felkelek, kiszállok a kerekes székből, nem tudják hova tenni. Ha meg az Isten kegyelméről beszélek, ostobának néznek. De úgy vagyok vele, hogy amikor ők is megtapasztalják, magukat hogyan minősítik? Márpedig én valóban megtapasztaltam az Isten irgalmát, mert a saját mértékemmel mérve is halált érdemeltem volna az előző életem miatt. De Jézus értem is jött, hogy üdvösségem legyen. Új életet kaptam, hogy mások örömére és hasznára lehessek, hogy értelmet nyerjen az én életem is. Hiszem, hogy mindnyájunkat ilyen céllal teremtett, nem azért, hogy elforgácsoljuk az életünket holmi kis kalandok, melegedők vagy esetleg bármilyen ellátó intézményben. És itt jön a 3. pont:
3. Küldetésünk van. Az Isten országát hirdetnünk kell. Azt, hogy az Isten szeret bennünket, megbocsátja bűneinket és Jézus Krisztus üdvösséget szerzett mindnyájunknak. Példát élt elénk, hogy hogyan lehet lelki terheinktől megszabadulni, hogyan kell szeretettel elfogadni a másikat, hogy boldogok lehetünk akkor, ha másokat sikerül hozzávezetnünk. Ha csak örömködünk, hogy Jézus meghalt és feltámadt értünk, az olyan, mint az a kút, amelyikből soha nem mernek vizet: előbb megposhad, majd kiszárad. De ha továbbadom, boldog leszek tőle. Ha elfogadom a másikat, ha megbocsátok, ha a szolgálatára vagyok bárkinek és ez mosolyt csal az arcára, ha osztozok abból a kevésből is, amim van, a bennem lakó Jézus Krisztus szeretetét sugárzom. Itt kezdődik az Isten országa, itt a földön és majd odaát a számadáskor nem kell pironkodva, fejet lehajtva szégyenkeznem, mert követtem a misszió parancsot.

Ebben a három pontban adom tovább, amit az én Uram rám bízott, de egy mondatban így tudnám összefoglalni: szeress, mert a feltámadott Jézus Krisztus azt mondta. Nem érzelmi túlfűtöttséggel, szolgálattal. Akkor tudják meg, hogy Jézus igazi barátja vagy, ha nem hozol szégyenfoltot erre a barátságra. Ha érzed, hogy Jézus mosolyog, ha rá tekint. Kívánom mindnyájunknak, hogy Jézus Krisztus ne bánja meg soha, hogy vállalta értünk a keresztet.

Természetes imádkoztunk, majd elmondtuk közösen a Miatyánkot és a minden keresztyének hitvallását, az Apostoli hitvallást is. Végül pedig csoki tojást adtam mindenkinek, elmondva, hogy a hagyomány szerint ez az újjászületés jele, a nyúl pedig annak jelképe, ahogy a tanítványok futottak az üres sírhoz. Ennek jeleként nyuszi alakú tortával kínáltam meg az asszonyokat, akik örömmel és testvéri szeretettel vettek engem és egymást körül.

Személyes tapasztalatom az, hogy valóban feladatunk hirdetni, mondani alkalmas és alkalmatlan időben az Isten Igéjét, különösen, ha tettekkel is alá tudjuk támasztani, mert soha nem tudhatjuk, mikor hoz gyümölcsöt a mi magvetésünk. A nekik szerzett öröm engem boldoggá tett, hogy ismét valakiknek a hasznára lehettem.

Újlakiné Rózsi

Budapest, 2013. április 1.

Őszintén vagy hiteles

Lassan két éve lesz, hogy intézményünk nappali melegedőjében teljesítek szolgálatot, s azt hiszem, nem is veszem rosszul az akadályokat, kihívásokat.

Az ide betérő emberek semmivel nem különböznek az átlagtól, ugyanúgy elrontottak néhány dolgot az életükben, mint bárki más, csak az ő kudarcuk látványos. Ennek felismerése iszonyatos lelki gyötrelemmel jár, miközben vergődnek az önsajnálat és az önvád kínjaival. Tapasztalatból mondom ezt, mivel én négy év utcai és öt év szállón töltött élet után vagyok, ami nem kis megpróbáltatás különösen egy nő részéről. Ezekben a körökben a farkastörvények uralkodnak, nincs igazán helye az észérveknek, mert az ököljog érvényesül. Az utcai lét olyannyira megviselt, hogy agyvérzést kaptam, de életben maradtam, ami egyedül az Úr Isten kegyelmének tudható be. Ez a saját bőrömön megtapasztalt irgalom vezetett a megtérésemhez és most ott tartok, hogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy ezt a kegyelmet soha ne bánhassa meg az én Gazdám.

Minden átélt negatívumot jóra fordított az Isten és Jézus Krisztus barátja, munkatársa lehetek. Ezt az átélt istenélményt szeretném én továbbadni a gondozottjaimnak, mert hiszem, hogy ők is részesedhetnek ebből. Az ebédnél – mivel népkonyhát is működtetünk – egy-egy igeszakaszt rájuk vonatkoztatva igyekszem magyarázni. Elmondom, hogy ők sem nagyobb széltolók Zákeusnál, őket is tárt karokkal várja az Atya, mint a tékozló fiút. S nekik sem lesz meg ismét az a sok jó, ami volt, mint az elveszett fiú eltékozolt vagyona, de kezdhetnek újat, mint a megfeszített lator. Mindössze arra kérem őket, ne halogassák, mert nem tudni, lesz-e holnap.

Azt hiszem, én vagyok az egyedüli szociális munkás, aki örül a krízisidőszaknak, mert szombatonként tartok egy olyan csoportos foglalkozást, ahol mindenki elmondhatja, milyen hatások érték az elmúlt héten. Érdeklődök bizonyos dolgokban az érzéseikről, kíváncsi vagyok a véleményükre és bátran, őszintén elmondhatják a gondolataikat. Komoly feladatot jelent ez nekik is, mert mindig körbemegyünk, senki nem maradhat ki és nem szólhatnak közbe, csak amikor rájuk kerül a sor. A beszélgetés során felvállalom mindazt, amit elrontottam, ettől válok hitelessé előttük. Nem csinálok titkot a múltamból és ezért érzik, tudják, hogy együtt érzek velük. Olykor biztatni kell őket, hogy nem vagyok kakukktojás, nekik is megvan a lehetőségük, az életük értelme, csak meg kell keresniük. Ez ugyanolyan dolog, mint a gyermekkorban elszenvedett sérelem, amit újra kell gondolni, de el kell engedni, mert az már a múlté. Kifejezetten lelki ébresztőnek tartom a tavasz kezdetét, mert ugyanúgy őket is ébresztgetni kell, mint ahogy a természet ébredezik. Azt az Isten ébresztgeti, én a csoportomat. Amit eleinte szégyelltek, már őszintén felvállalják, néha sírnak is. Tele vannak elfojtott, elpalástolt érzelmekkel, amik a beszélgetés alatt felszínre kerülnek, és nem terheli őket tovább. Néhányan már munkát is keresnek, van, aki talált is, de a szabadnapján bejön közénk. A nehezen oldódó indulás után egyre nyitottabbá váltak, néhányan családjukként említik meg közösségünket.

„Olykor olyanokkal kell foglalkoznunk, akikről már mindenki más lemondott. Talán mi magunk is arra a következtetésre jutunk, hogy nincs esély az előrehaladásra. Ha ilyenkor rátalálunk egy halvány reménysugárra, az elég lehet a fordulathoz, a számottevő eredményhez, ahhoz, hogy megmentsünk valakit, aki arra érdemes. Próbáld meg, barátom, csak még ez egyszer!” (Hanoch McCarty)

Újlaki Józsefné

Budapest, 2013. február 16.

„Én is hajléktalan voltam, közülük jöttem. Mára már kimásztam belőle, de nem akarom magukra hagyni őket, segíteni akarok rajtuk” – ez motiválja Újháziné Rózsát, aki az Üdvhadsereg Rákoscsabai Gyülekezetének szociális munkása.

A hajléktalanok télen vannak a legnehezebb helyzetben. Az éjjeli fagyok mellett az is hozzájárul ehhez, hogy a hidegben idénymunkát találni is sokkal nehezebb. „Ebben az időszakban fokozottan oda kell figyelni azokra az emberekre, akik az utcán élnek vagy nincsen állandó lakhatásuk. Fontos, hogy az ünnepek alatt legyen hova menniük, nekik is szükségük van a családias légkörre, szeretetre” – mondja Rózsi.

Az Üdvhadsereg Rákoscsabai Gyülekezetében jártunk, hogy megtudjuk, hogyan töltik az itt élők és a melegedőkbe járó fedélnélküliek idén az ünnepeket. Ebédidőben érkeztünk, a szokásos ima után – amit Rózsi tartott – főzeléket és kolbászt kaptak az idejáró férfiak.

Négy évig az utcán

„Sokan nem tudják, hogy nem is olyan nehéz hajléktalanná válni, én négy évet töltöttem az utcán” – meséli. Rózsi nevelőintézetben nőtt fel, majd szakmunkásképzőbe járt, férjhez ment és négy lánya született. Trolivezetőként dolgozott a kilencvenes években, de egy nap hibát követett el, ami egy balesethez vezetett, hét hónap fogházra ítélték, a gyerekeit állami gondozásba kellett adnia. „Amikor kijöttem a börtönből, senkitől nem kaptam segítséget, nem tudtam visszamenni dolgozni, elkezdtem inni.” Rózsi egyre többet ivott, minden pénzét alkoholra költötte. A lakásmaffia átverte: elcserélte lakását, „végül nagyjából semmire” – mondta.

Rózsának sikerült: négy évig élt az utcán, az alkohol rabjaként, de kitört a hajléktalanságból

Miután utcára került, 1998-tól 2001-ig élt a Mechwart Liget parkos részén: egy padon aludt, Fedél Nélkült árult, amiből volt némi pénze, ám azt is leginkább alkoholra költötte. „Egy kartonpapírt tettem a padra és nagyon bebugyoláltam magam, de fagyos időben nehéz volt, kétóránként felébredtem, ilyenkor bementem a közeli kocsmába felmelegedni.” Elmondása alapján szerencséje volt, mert egy közeli nevelőintézetbe – ahova a gyerekeit helyezték el – járt tisztálkodni. Gyerekei sosem ítélték el az életformája miatt, végig jó kapcsolatban volt velük. Rózsi ez alatt a négy év alatt egyszer sem találkozott utcai szociális munkással és nem volt melegedőn, nem vett részt hajléktalanellátásban.

Volt kiút

Ám egy idő után nem bírta a teste a folyamatos alkoholizálást és az utcai életet, 2001-ben agyvérzést kapott és kórházba került, 3 hónap alatt épült fel. „Akkor változott meg gyökeresen az életem, egy ivócimborám eljött a kórházba és elmondta, hogy imádkozunk érted a gyülekeztben, később elmentem oda, mert kíváncsi voltam. Itt találkoztam egy lelkésszel, aki nagyon sokat segített nekem, úgy éreztem végre befogadnak” – emlékezik vissza Rózsi. Az ivást abbahagyta, egyre többet járt a gyülekezetbe, majd kapcsolatba került a Kiút Egyesülettel, ahol eleinte önkéntesen, majd fizetésért végzett utcai szociális munkát. Közben a segítők tanácsára leérettségizett levelezőn, majd elvégzett egy négyéves szociálissegítő- és teológusképzést a Baptista Teológiai Akadémián. Pár éve dolgozik a rákoscsabai nőotthonban, a Kiút Egyesületet ott kellett hagynia „forráshiány” miatt. A Kiút Egyesület alelnöke elmondta, hogy 2012-ben nem kaptak pénzt az államtól az utcai szociális munka ellátására, most ezt önkéntesen végzik a belvárosban, ám kevesebb időben, mint eddig.

„Nagyon szeretem az itteni munkámat Rákoscsabán, úgy érzem, jól végzem a feladatomat, sokszor tudom, kinek mire van szüksége” – meséli az egykor utcán élő asszony. Rózsi folyamatosan segít az itt élőknek és a melegedőbe járó férfiaknak, adminisztratív feladatokat is ellát, ügyel a rendre és a tisztaságra, ezek mellett teológiai kört is vezet. Jelenleg lányával él egy albérletben Mátyásföldön. Mint mondja, elégedett, van elég pénze, és még a környezetén is tud segíteni. Az ünnepekre süteményt süt a melegedőbe járó hajléktalanoknak, ha szükség van rá, kávét is fog venni nekik a saját pénzéből. „Az unokáimnak is kitaláltam már, mit veszek” – meséli büszkén. Rózsi feltűnően derűs, az otthonban mindenkivel szót ért, szívesen fordulnak hozzá az emberek. „Leginkább a hitem ad erőt, máshogy nem tudtam volna megváltoztatni az életemet, most megpróbálok másokba is lelket önteni” – tette hozzá.

Befogadják őket

A rákoscsabai nőotthonban egyébként 24 nő él, nekik nyújt ellátást, programokat és személyi segítséget az intézmény, a bentlakók a jövedelmük 25 százalékát fizetik az ott tartózkodásért. Emellett melegedőként is üzemel a helyiség, a hajléktalanok reggel nyolctól délután négyig maradhatnak itt, délben ingyen kaphatnak ebédet, és részt vehetnek az intézmény által kínált programokon: filmnézés, teológiai beszélgetések, de ingyen használhatják az internetet és telefont is. Rózsi elmondta, hogy itt mindenkit elfogadnak, ha alkalmazkodik a szabályokhoz, az alkoholt és a szemetelést nem tűrik meg. „A hajléktalanokon csak az Isten tud segíteni, én azt gondolom, soha nem szabad feladni, mindenkinek sikerülhet újra normális életet élni” – mondta Újlakiné a hvg.hu-nak.

A szentestét is itt tölthetik a hajléktalanok, Rózsi istentiszteletet fog tartani, majd körbeállják a karácsonyfát, énekelnek. „Sokaknak nincs otthonuk, rokonaik, máshol nem tudnák tölteni a karácsonyt, itt van már a családjuk” – mondja Újlakiné. Rózsi szerint ez az egyik legjobb ellátóhely, itt nem csak szállást kapnak a hajléktalanok, de napi kapcsolatban lehetnek a szociális munkásokkal. „Nem rossz egyébként az ellátórendszer az országban, de nem segít a kimászásban, csak szinten tart. A legfontosabb az lenne, hogy a kormány teremtsen munkahelyeket, nem elég a közmunkaprogram.”

http://hvg.hu/itthon/20121221_hajlektalan_menhely_karacsony?fb_action_ids=537441476266695&fb_action_types=og.recommends&fb_source=hovercard