100 évvel ezelőtt, 1924-ben kezdődött el a munka Magyarországon. A nemzetközi Üdvhadsereg jóval korábban, 1865-ben alakult meg kelet-Londonban.
Nagy szükség volt ekkor az Üdvhadseregre egy háborútól meggyötört és megcsonkított országban, hiszen hatalmas volt a munkanélküliség, a nyomor és a kétségbeesés. 25 évvel később, 1949-ben – a kommunista hatalomátvételt követően – beszüntették működésünket, de 1990-ben újra kezdhettük a karitatív munkát. Jelenleg 8 gyülekezetet és 5 szociális intézményt tartunk fenn szerte az országban. Idén 100 évesek lettünk.
A nemzetközi Üdvhadsereg jóval korábban, 1865-ben alakult meg kelet-Londonban. Itt élt Willam Booth metodista lelkész és családja, akik az igehirdetés mellett a lakosság szociális és erkölcsi felemelkedéséért is kitartóan munkálkodtak. A 19. század során benépesülő East End már ebben az időszakban is a bűnözés, a mocsok és az erőszak szinonimájának számított, a városrészt ezért minden jóérzésű londoni messze elkerülte. Booth fejében itt született meg a gondolat, hogy lelkészi hivatása mellett segítő jobbot nyújtson az elesettek számára, ezért a három S nevében – soup, azaz leves, soap, azaz szappan, és salvation, azaz üdvösség – harcot indított a vallási közömbösség és a szegénység ellen.
1865. július 5-én alapította meg William Booth és felesége, Catherine az Üdvhadsereget, a protestáns kereszténység egyik legjelentősebb karitatív szervezetét. A brit katonaság mintájára megtervezett Üdvhadsereg, mely missziós tevékenységét a társadalom perifériáján élők szociális helyzetének javításával párosította, mostanára több mint 134 országba jutott el.
Anglia és Amerika után a szervezet képviselői mind az öt kontinensre eljutottak, és 134 országban építették fel katonás közösségük kapitányságait. Az Üdvhadsereg terjeszkedését a második világháború után erősen visszavetette a kétpólusú világrend kialakulása és a szocializmus, ennek megfelelően alakult Booth mozgalmának magyarországi sorsa is: a szervezet 1924-ben telepedett le Budapesten, majd az 1949-es esztendőben – a kommunista hatalomátvételt követően – beszüntette működését, hogy aztán 1990-ben újrakezdhesse karitatív munkáját.
„1924-ben, az Üdvhadsereg magyarországi munkájának kezdetén, aktuálisan a gazdasági összeomlás és az abból fakadó nyomor (menekültek tömegei, összeomló szociális ellátó rendszer) volt a legnagyobb kihívás. Az Üdvhadsereg munkájának fénykora az 1930-as évek voltak, az 1928-32-ig tartó nagy gazdasági világválság idején hatalmas segítséget nyújtott sokaknak. A 2. világháború idején már sajnos egyre beszűkültebb lett a mozgástér, a hadi törvények okán, mint veszélyes vallási tömörülést folyamatosan erős kontroll alatt tartották, tisztjeit besorozták, a külföldi támogatást ellehetetlenítették…”
Az Üdvhadsereg hivatásához híven Magyarországon is olyan területeken akart közösségeket és segítőbázisokat létrehozni, ahol a nagy a nyomor, testi és lelki téren egyaránt. Az 1924 évi indulást követően, első hivatalos helyisége a VII. Dohány utca 84.-ben volt, ez hosszú ideig bázisként is szolgált, itt működött később az imaterem mellett a Segélykiáltás folyóirat szerkesztősége is. A figyelem hamarosan Budapest VIII. kerülete felé fordult, amely már akkor is az egyik legveszélyeztetettebb kerületnek számított és nagyon magas volt itt élő nélkülözők aránya a lakosság körében.
MÉRFÖLDKÖVEK az Üdvhadsereg magyarországi történtéből:
1925-ben nyílt meg - itt a közeli - Práter utcában az iszákos mentő állomás, - ma alapellátásként definiálnánk, mint éjjeli menedékhelyet, - a munka során világossá vált, hogy olyan otthonra lenne szükség, melyben az emberek kulturált körülmények között, hosszú távú segítséget kaphatnak.
1926 tavaszán, néhány utcával arrébb a Szerdahelyi utca 17. szám alatt találtak megfelelő ingatlant erre, azonban anyagi fedezettel nem rendelkeztek a megvásárláshoz és az átalakításhoz. Ebben az időszakban járt itt Bramwell Booth, az akkori tábornok, akire olyan mély benyomást tett az itt folyó munka, hogy a szükséges pénzt, külföldi támogatásokból a londoni központ biztosította és 1926. október 05-én megnyílhatott az új otthon, ahol már biztosítva volt a megfelelő szállás, tisztálkodás és étkezés. Azonban ez az épület nagyon hamar kicsinek bizonyult, olyan sokan kértek ott menedéket, hogy állandósult a zsúfoltság. Ismét az útkeresés időszaka következett.
1928 március 28-án az új férfi otthon nyílt, „Új Reménység Háza” néven a Dobozi utcában.
1952 tavaszán tarthatták az utolsó imát a Központi Imaházban, akkor azonban kitiltották a gyülekezet és ezzel a magyarországi szolgálat megszűnt.
1952-1990-2018
A II. világháború utáni években helyre kellett állítani az országot, a megrongálódott szegényházakat, szeretetotthonokat, szállókat is. Nagy volt az ember veszteség is. Az Üdvhadsereg soraiból is sokan kiestek. A férfi tisztek/lelkészek közül többen elestek a fronton, vagy vesztették életüket hadifogságban és sok család lett a harcok áldozata is. A konszolidáció éveiben már csak 30-35 tiszt végezte a munkát itthon, többen a túlélők közül külföldön kapcsolódtak be a munkába.
Magyarországon a helyzet egyre rosszabbá vált és 1950 után – hivatkozva a munkanélküliség felszámolására, a dolgozók életszínvonalának javulására – a magyar jogszabályok nem ismerték el a hajléktalan állapotot, így annak megoldási formái sem kerültek szóba. Az államosításokat követő első lakáskódexig (1953) a lakásügyi jogszabályok tartalmaztak előírásokat a hajléktalan emberekre vonatkozóan, a hajléktalanságot tehát lakásügyi problémának tekintették.
A rendszerváltás éveit csupán 6 tiszt és néhány gyülekezeti tag érte meg. Elkötelezettségüket azonban nem veszítették el, és amint a helyzet lehetővé tette, kezdeményezték a hivatalos újra indulást.
Elsőként adták be az egyházak független bejegyzéséhez szükséges okiratokat a Fővárosi Bíróságra, amely az újonnan hivatalossá vált egyházak között az 1. sorszám alatt nyilvántartásba vette az Üdvhadsereg Szabadegyházat, 1990. Április 28-án.
Ezután indulhattak meg a hivatalos tárgyalások az új kormányzat illetékeseivel és került sor a Dobozi utcai épület Együttműködési Megállapodás keretében történő visszaszolgáltatására, 1991. október 30. hatállyal, az akkori kezelő a Fővárosi Önkormányzat készséges közreműködésével.
Az itt élők és dolgozók naponta tapasztalják meg az Üdvhadsereg munkájának hármas hangsúlyát: „leves-szappan-üdvösség”, az ide betérők testével és lelkével egyaránt, nagy gonddal igyekszünk foglalkozni. Az újraindulás után folyamatosan bővült a munka és egyre több gyülekezet és szociális szolgáltatás jött létre az Üdvhadsereg magyarországi tevékenysége során.
Az Üdvhadsereg a 20. századra a kereszténység egyik legeredményesebb újvilági zászlóvivője lett, és minden korszakban kitörési lehetőséget jelentett a társadalom lecsúszott tagjai számára.
Ma Magyarországon is létezik egy közösség, amelynek tagjai valósággal Isten katonáiként szolgálnak. Küldetésünk, hogy ott segítsünk, ahol már minden remény elveszett, akkor, amikor már semmiben sem lehet bízni, azoknak, akiknek már senki sem nyújt kezet. Bántalmazott nőket és gyerekeket, hajléktalanokat, prostituáltakat veszünk szárnyaink alá.
Az újraindulást követően 1990-ben nyílt meg az első intézmény Budapesten, a mai napig férfi hajléktalanszállóként működő Új Reménység Háza, a 8. kerületi Dobozi utcában. Öt évvel később a Fény Háza Anyaotthon is kitárta kapuit a bántalmazott anyák és gyermekeik befogadására, majd 97-ben Válaszút Háza néven nyílt női rehabilitációs intézmény Rákoscsabán. 2006-tól Józsefvárosban, Debrecenben és Gyöngyösön is elindult a gyülekezeti élet és megnyílt a Remény Centrum. Sorra nyíltak a gyülekezetek például Miskolcon és később Sajókazán. Terézvárosban is aktív a gyülekezeti élet, az Új Kezdet Háza is itt működik. 2013 után több új területre is kiterjed már a munka, ekkor alakult meg az Üdvhadsereg emberkereskedelem elleni különítménye is Budapesten. Az Üdvhadsereg Központi Irodája jelenleg Terézvárosban, Budapest VI. kerületében működik, itt fogadjuk az adományokat is, előzetes bejelentést követően.
Forrás: Üdvhadsereg | Kommunikációs osztály
Dátum: 2024. március 08.
A kép forrása: Üdvhadsereg
