Történet

Az Üdvhadsereg hivatásához híven Magyarországon is olyan területeken akart közösségeket és segítőbázisokat létrehozni, ahol a nagy a nyomor, testi és lelki téren egyaránt. Az 1924 évi indulást követően a figyelem hamarosan Budapest VIII. kerülete felé fordult, amely már akkor is az egyik legveszélyeztetettebb kerületnek számított és nagyon magas volt itt élő nélkülözők aránya a lakosság körében.

1925-ben nyílt meg - itt a közeli - Práter utcában az iszákos mentő állomás, - ma alapellátásként definiálnánk, mint éjjeli menedékhelyet, - a munka során világossá vált, hogy olyan otthonra lenne szükség, melyben az emberek kulturált körülmények között, hosszú távú segítséget kaphatnak.

1926 tavaszán, néhány utcával arrébb a Szerdahelyi utca 17. szám alatt találtak megfelelő ingatlant erre, azonban anyagi fedezettel nem rendelkeztek a megvásárláshoz és az átalakításhoz. Ebben az időszakban járt itt Bramwell Booth, az akkori tábornok, akire olyan mély benyomást tett az itt folyó munka, hogy a szükséges pénzt, külföldi támogatásokból a londoni központ biztosította és 1926. október 05-én megnyílhatott az új otthon, ahol már biztosítva volt a megfelelő szállás, tisztálkodás és étkezés. Azonban ez az épület nagyon hamar kicsinek bizonyult, olyan sokan kértek ott menedéket, hogy állandósult a zsúfoltság. Ismét az útkeresés időszaka következett.

A korabeli tulajdon nyilvántartó dokumentumon az alábbi feljegyzést olvashatjuk:
„a tulajdonjog az 1927 junius 27-én kelt vételi szerződés alapján az 1927 julius 12-én iktatott 20743 sz. beadvány rangsoraiban, Booth Bramwel londoni lakós javára bekebeleztetik”

A Birtoklap szerint az ingatlan Budapest székesfőváros Dunabalparti rész 35415 helyrajziszámú „Ház udvarral” Dobozi utca 29.sz. alatti a VIII. kerület Józsefvárosban található.

A vásárlást követően gyors tervezés és kivitelezés következett, 1927 október 04-e volt az alapkőletétel napja és 1928 március 28-án az új otthon, „Új Reménység” névvel már meg is nyitotta kapuit.

Papp Vilmos visszaemlékezésében idézi az akkori egyik legnépszerűbb napilap „Az Est” cikkét az átadásról:
„…. magyar társadalmunk érzéketlen minden szociális munka iránt. Az Üdvhadsereg annak ellenére művel valamit, hogy a társadalomtól segítséget kap. De mégis az az igazán elismerésre méltó, hogy ebben az épületben oly tisztaság, olyan világosság, levegő és minden egészségügyi követelményt kielégítő rend uralkodik, hogy inkább lehetne klinikának, mint menedékhelynek nevezni. Nagy, tiszta szellős termek, ragyogó tiszta ágyak, mosdó, fürdő, hatalmas modern tűzhellyel felszerelt konyha, sőt orvosi rendelő és fogászati műterem áll itt rendelkezésre annak a 170 esett, züllött, nyomorba jutott embernek, aki minden mentség hijján ide kerül…”

A munka kibontakozott és hathatós segítséget nyújtott a rászorulóknak.
Az 1940-es évről szóló beszámoló rendelkezésünkre áll, ebből tudhatjuk, hogy a Dobozi utcai férfiotthonban ebben az évben, 67.072 lakó fordult meg, ez napi 184 lakót jelent. Közülük ingyen szállást 2.252 és ingyen ebédet 2.034 vett igénybe.

A második világháború alatt a szükséget szenvedők száma csak növekedett, a helyzetet azonban az is nehezítette, hogy sorra hívták be sorkatonai szolgálatra az üvdkatonákat is, ezért a szolgálatban egyre kevesebb segítőre lehetett számítani. Nagy veszteségeket szenvedett a misszió, egyrészről az elesett katonák hiánya, másrészt az anyagi hátteret biztosító Nemzetközi Főhadiszállással megszakadt a kapcsolat, hiszen Angliával hadban álltunk. Az otthonok finanszírozása gyakran lehetetlenné vált, így több hadosztályt és szociális intézményt is be kellett zárni. 1944 májusában a „Segélykiáltás” című havi lapot is betiltották, így ennek a bevétele is elmaradt. A háború befejezése után nagy reményekkel próbálták a megmaradtak újjáéleszteni a munkát, azonban több évig tartó atrocitások és zaklatások következtek. Sorra jelentek meg a munkát befolyásoló és korlátozó törvények, az  1947. évi 33. törvény a „szabadegyházi közösségek” működését szabályozta, és létrehozták a Szabadegyházak Szövetségét ( 1950-től a Szabadegyházak Tanácsa) , amelynek névleges célja, hogy képviselje a ezeknek az egyházaknak az érdekeit. Valójában azonban ezen keresztül kívánta az állam az egyházakban a belső szervezeti és jogi kérdéseket irányítani, a „szabad” működésért cserébe különböző szerződéseket kellett kötni az állammal. Az Üdvhadsereg vezetőinek tiltakozása miatt folyamatosak voltak a működést gátló atrocitások. Debrecenben 1947-ben törvényellenes lakáshivatali végzéssel, feltörték és elvették a Hatvan utca 16. szám alatt található imatermet és a lelkészlakást, a lekészt, családját és ingóságait kidobták és kocsmát csináltak belőle. Sorra vesztek el az imaházak és szociális helyiségek. Az Üdvhadsereg vezetői a nyomás ellenére sem voltak hajlandók semmilyen szerződést kötni az új állami vezetéssel, ezért kizárattak a Szabadegyházak Tanácsából is. 1949-től sorra „államosították”, elkobozták a még meglévő épületeket.

A Dobozi utcai épület Tulajdoni lapja szerint még történtek a tulajdon megtartására kísérletek, mert 1950 január 02-án a tulajdonjog a The Salvation Army Trustee Company ( Anglia, London, Queen Viktoria Street 125.) javára bejegyzésre került.
Azonban a 1952. évi 4 tv. ( III.28.) alapján országszerte elindult jogtalan vagyonelkobzások következtében ez és minden más épület amelyben korábban az Üdvhadsereg munkáját végezte, a kommunista Magyar Állam birtokába került.
Papp Vilmos feljegyzéseiből tudjuk, hogy az utolsó összejöveteleket 1952 tavaszán tarthatták az utolsóként megmaradt Központi Imaházban, akkor azonban kitiltották a gyülekezet és ezzel a magyarországi szolgálat megszűnt.

1952-1990-2018

A II. világháború utáni években helyre kellett állítani az országot, a megrongálódott szegényházakat, szeretetotthonokat, szállókat is. Nagy volt az ember veszteség is. Az Üdvhadsereg soraiból is sokan kiestek. A férfi tisztek/lelkészek közül többen elestek a fronton, vagy vesztették életüket hadifogságban és sok család lett a harcok áldozata is. A konszolidáció éveiben már csak 30-35 tiszt végezte a munkát itthon, többen a túlélők közül külföldön kapcsolódtak be a munkába.
Magyarországon a helyzet egyre rosszabbá vált és 1950 után – hivatkozva a munkanélküliség felszámolására, a dolgozók életszínvonalának javulására – a magyar jogszabályok nem ismerték el a hajléktalan állapotot, így annak megoldási formái sem kerültek szóba. Az államosításokat követő első lakáskódexig (1953) a lakásügyi jogszabályok tartalmaztak előírásokat a hajléktalan emberekre vonatkozóan, a hajléktalanságot tehát lakásügyi problémának tekintették.

A hajdani menedékhelyek közül Budapesten, egyedül az Üdvhadseregtől államosított Dobozi utcai szálláson – a „Lordok Házá”-ban – maradt meg egy ún. fapados, 16 férfi és 8 női férőhellyel. Itt elsősorban azok a börtönből szabadult emberek húzódtak meg, akiknek nem volt otthonuk, családi kapcsolataik felbomlottak. A „Lordok Háza” később egyike lett a főváros munkásszállóinak, ahol számos lakás nélküli ember élt évtizedeken keresztül. Bár a hivatalos álláspont szerint - nem voltak szociális problémák, ezt az intézményt valamiért megtűrte az állampárt.

Ily módon az épület építőinek szándéka szerinti funkcióban- egyedüliként az országban- működhetett menedékként azok számára, akiket sehol sem fogadtak be. Betöltve ezzel küldetését, ebben a sötét korszakban is.
Az Üdvhadsereget, mint egyházat, mozgalmat teljesen felszámolták. Az egyenruha viselése szigorúan tilos volt, életveszéllyel kellett szembenéznie annak, aki bármely jelképet, fényképet vagy dokumentumot birtokolt. ezekben az időkben ennél kevesebbért is végeztek ki embereket. A megfélemlítés megtette a hatását és legtöbben valamely elismeret egyházban kerestek menedéket. Maroknyi csapat tartotta egymással a kapcsolatot titokban azonban az évek során egyre kevesebben lettek, hiszen sokan a mennyei hazába távoztak közülük.

A rendszerváltás éveit csupán 6 tiszt és néhány gyülekezeti tag érte meg. Elkötelezettségüket azonban nem veszítették el és amint a helyzet lehetővé tette, kezdeményezték a hivatalos újra indulást.
Elsőként adták be az egyházak független bejegyzéséhez szükséges okiratokat a Fővárosi Bíróságra, amely az újonnan hivatalossá vált egyházak között az 1. sorszám alatt nyilvántartásba vette az Üdvhadsereg Szabadegyházat, 1990. Április 28-án.

Ezután indulhattak meg a hivatalos tárgyalások az új kormányzat illetékeseivel és került sor a Dobozi utcai épület Együttműködési Megállapodás keretében történő visszaszolgáltatására, 1991. október 30. hatállyal, az akkori kezelő a Fővárosi Önkormányzat készséges közreműködésével.

Az épület állapota nagyon leromlott, így ismét külföldről kapott segítséggel, mely az Üdvhadseregben hagyományosnak mondható, került lépésről-lépésre felújításra és vált ismételten az elhagyatottak menedékévé.
A tábla, amely az első hivatalos átadás során került fel a falra, elődinkre emlékeztet minket, túlélte a hányattatást és az épület visszaadását követő felújítás alkalmával előkerült. Most újra a Dobozi utcai menedék létrehozásának célját hirdeti: „embertársaink javára”.

Az itt élők és dolgozók naponta tapasztalják meg az Üdvhadsereg munkájának hármas hangsúlyát: „leves-szappan-üdvösség”, az ide betérők testével és lelkével egyaránt, nagy gonddal igyekszünk foglalkozni. Száz férfi számára biztosítunk itt átmeneti szálláshelyet, a konyhák napi 250 adag meleg étel elkészítésére és kiosztására alkalmas.
Az újraindulás elmúlt 28 éve alatt folyamatosan bővült a munka és több felújításon keresztül szépült a ház, amely mára a kor követelményeinek mindenben megfelelő, színvonalas ellátást nyújt azok számára, akik életüknek nehéz szakaszán mennek át.

Soli Deo Gloria
Budapest, 2018. március 02.
Tiszáné Gneth Gabriella

Dokumentumok

• 1939 Engedélyokirat Miniszterelnök

• 1945 Belügyminiszter Szabadegyházak1945 Belügyminiszter Szabadegyházak

• 1990 ápr 28 Egyházi nyilvántartásba vétel1990 ápr 28 Egyházi nyilvántartásba vétel

• 1990 febr 20 Vallásfelekezet kérerem Bírósághoz1990 febr 20 Vallásfelekezet kérerem Bírósághoz

• 1990 febr 25 elkobzott ingatlanok kérelme1990 febr 25 elkobzott ingatlanok kérelme

• Birtoklap Tulajdoni Lap 1926 szept 23Birtoklap Tulajdoni Lap 1926 szept 23

• Dobozi épület-Megállapodás 1991 október 30Dobozi épület-Megállapodás 1991 október 30

• Főpolgármesteri köszöntés 1928Főpolgármesteri köszöntés 1928

• Tulajdoni lap 1991 decemberTulajdoni lap 1991 december

• Végzés nyilvántartásba vételről 1990 04 28 Fővárosi BírósVégzés nyilvántartásba vételről 1990 04 28 Fővárosi Bírós

Galéria