Az igazi mosoly ajándék

39s

Gyülekezetünk katonái, barátai, lelkes kis csapata lépte át a Sarepta otthon küszöbét advent időszakában. Egy különleges vendéget vittünk ajándékként az otthon lakói számára.

Egy bohócot, aki egy kicsit más szemmel látta, tapasztalta a vidámságot, mint ahogy azt eddig megszokhatta.

23s

                                                                         Így vittük Jézus Krisztus szeretetét örömhírét azok közé, akik, mit sem sejtenek ebből a világból, a körülöttük zajló eseményekről. Csodálattal figyeltük, hallgattuk, ahogy igazi örömmel énekelték velünk a Krisztusról szóló énekeket gyerekek és felnőttek egyaránt.

Szinte könnyet kicsordítóak voltak a szívből jövő nevetések, érintések és az a gyermeki hit, ahogyan ők tudják és tapasztalják Isten valós ágát.  Azt gondolom az ajándékot nem is mi vittük igazán, hanem mi kaphattunk ajándékba Istentől egy olyan meghitt órát, ahol sok minden átértékelődik az emberben.

26s

Az eseményről készült teljes fotógaléria facebook oldalunkon megtekintető:

https://www.facebook.com/udvhadseregmagyarorszag

Ökumenikus imahét Rákoscsabán 2014

Az imahét célja a keresztény egység előmozdítása, a felekezetek közös imádság által. Az imahét január 20 és 26 között került megrendezésre kerületünk (XVII)  gyülekezeteiben, templomaiban. A Baptista, Katolikus, Görög katolikus, Üdvhadsereg, Református, Evangélikus testvérek gyűltünk össze, Isten előtt hordozva imádságban egymást. A hét témáját a kanadai keresztények készítették elő: Pál apostol első Korinthusi levelének 1 fejezet 13. verse adja                                            „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” [caption id="attachment_959" align="aligncenter" width="300"]Ökumenikus istentisztelet 2014 Lemberg utca Ökumenikus istentisztelet 2014 a Lemberg utcai imateremben[/caption]   Az első században a korinthusi gyülekezetet a viszálykodások osztották meg. Voltak, akik Pál követőjének mások Péter, Apollós, vagy Krisztus követőjének mondták magukat. Falakat húztak egymás közé és a testvéri közösség megszakadt. Az önzés, hatalmi harcok, pártoskodások jellemezték ezt a fiatal gyülekezetet. Pál apostol üzenete a ma emberének is érvényes. Az ember azóta sem változott, hasonló okok osztják meg a hívők közösségét.  Sokan azért hagyják el az egyházat. [caption id="attachment_960" align="alignright" width="200"]László Gábor baptista lelkész             László Gábor baptista lelkész[/caption]   A keresztényeknek újra egymásra kell találniuk, bocsánatot k érniük egymástól az évszázadokon keresztül okozott bántásokért. Ezzel nem a dogmáinkat, liturgiáinkat, hagyományainkat mossuk egybe, hanem megismerve egymást, párbeszédet folytatva egymással, örülni tudunk a kereszténységünk sokszínűségében. A legjobb út ehhez az imádság. Isten kegyelemére, szeretetére, bocsánatára szoruló, bűnös emberek vagyunk mindannyian és ez felekezetektől független. Mindannyian csakis Jézus Krisztus által kapunk bűnbocsánatot, örök életet. Hálásak vagyunk, hogy gyülekezetünk is lehetett vendég más egyháznál és szeretettel fogadtak minket a testvérek, és hálásak vagyunk, hogy ezt mi is viszonozhattuk, mint házigazdák.

Világosságra lehet találni sötétségben is ?

Jézus mondja: „Én vagyok a világ világossága…”

(János evangéliuma 8, 12.)

P1230013Január van. Már nincs karácsonyi díszkivilágítás, csak hideg és téli homály. Vágyunk ilyenkor a világosságra. Egy kis pislogó fényre. Ez jutott eszembe, amikor egy nehéz beszélgetésre vártunk, elég borús hangulatban. Még kicsit viccelődtünk is, hogy valaki odaállhatna a beszélgetők közé, mint egy lámpa, és amikor a beszélgetés kezdene rossz irányba haladni, átláthatatlanná válni, akkor KATT, felgyulladna a világosság, kitisztulna a kép, visszatérhetnénk a jó mederbe. Jó lenne egy ilyen lámpa… Szükség van rá, amikor a jelent elkeserítőnek, kilátástalannak érezzük, amikor a problémák áthatolhatatlan rengetegként állnak előttünk, amikor „ködös”, hogy mit várhatunk a jövőtől. És mindegy, hogy átmeneti otthonban vagyunk, épp a munkánkat veszítettük el, vagy az elkallódó gyermekünk miatt aggódjunk át az éjszakát, a sötétség üzenete ugyanaz: nincs segítséged, reménytelen a helyzeted!

Mielőtt feladnánk a küzdelmet, kapcsoljuk fel az élő „lámpát”. Az Úr Jézus Krisztus mondta: „Én vagyok a világ világossága.” Ő nem azt ígéri, hogy eltűnik a probléma-rengeteg, út nyílik az előttünk tornyosuló akadály közepén, vagy láthatóvá válik az életutunk kanyart követő szakasza. De mennyivel másképp néz ki mindez az Úr Jézus jelenlétének világosságában! Az ijesztő reménytelenség helyett feltűnnek a lehetőségek, az akadályok mellett a tovább vezető utak. Az elveszített támaszok pótlásaként új kapaszkodókat láthatunk meg. Az elhagyatottság magánya helyett az Ő kitüntető társaságát élvezhetjük.

Hogy hol van a lámpakapcsoló? Egészen közel. Hiszen még tapogatóznunk sem kell a vaksötétben. Elég megszólalnunk, suttogva, vagy hangosan, akár némán kiabálva. Mert Ő megígérte:

„Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.” Zsoltárok könyve 91,15.

Éljünk az Ő világosságában!

Segítségre az ünnepek elmúltával is szükség van

Karácsony elmúltával is ajándékcsomagokkal segít a nehéz sorsúaknak az Üdvhadsereg    januari csomagosztas jozsefvaros (2)

Az Üdvhadsereg Józsefvárosi Gyülekezete együttműködésben a Nagycsaládosok Országos Egyesületének VIII. kerületi tagszervezetével a leginkább rászoruló családoknak segít az évkezdésben. Terveik szerint – és rendelkezésre álló forrásaik keretéig -  idén minden hónapban megajándékozzák a kerületben élő nehéz sorsú embereket, mindig más körből választva ki azokat, akiknek a leginkább szüksége van tartós élelmiszerre. Az Üdvhadsereg a csomagosztást külföldi adományokból finanszírozza, a külön erre a célra elkülönített FOOD program elnevezésű alapból.

Az Üdvhadsereg nem csak tartós élelmiszer formájában segíti azokat, akiknek problémát okoz a napi, minőségi élelemhez való hozzájutás. Tíz év óta oszt ki minden héten 500 adag meleg ételt a Keleti pályaudvarnál a kerületi szervezet.

januari csomagosztas jozsefvaros (8)2014. január 19-én vasárnap volt az első evangelizáció idén, mely csomagosztással kiegészülve a lelki gondozás mellett 20 nagycsaládnak – így közel 100 embernek – nyújtott valós, élelmiszer formájában kiosztott segítséget.

A környéken élő nyugdíjasok, egyedülállók és más szempontból nehéz körülmények között élők is számíthatnak az Üdvhadsereg segítségére ebben az évben is. A Józsefvárosi Gyülekezet minden hónapban – együttműködésben a kerület más szociális ellátóival és civil szervezeteivel – meghívja csomagosztó evangelizációjára és figyelemmel követi sorsát a kerület rászoruló lakosainak.

januari csomagosztas jozsefvaros

képgaléria: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.252701614904515.1073741842.142684465906231&type=3

Emlékek, értékek a 2013 évből

Mitől értékes a karácsonyi ajándék? Hogyan vigasztalhatom meg azt, akinek a szíve fáj? Hogyan segíthetek, hogy ne érezze magát magányosnak az, akinek egy barátja sincs? Ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg a „Válaszút Háza” szakmai teamjében, amikor terveztük az Ünnepi Programot lakóinknak.

P1070534

            Természetesen nagy volt a sürgés - forgás, s ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy feldíszítettük az Otthont saját készítésű díszekkel, hanem érezhetően a szívek is nyitottabbá és érzékenyebbé váltak. A lakók szívéből előtört az a sok elrejtett emlék. Égett csirke szag, alkoholos leheletű férj, ijedt tekintetű gyermekek, utcán bolyongó fájdalom. A rettegés, ami újra és újra megjelent életük ajtaja előtt, s sokukat még ma is ostromolja. Félelem, hogy többé ne ismétlődhessen meg az átélt karácsonyi borzadály.

2013.12.21.-én este került sor a hivatalos karácsonyi ünneplésre. A lakók saját verssel készültek. Meghívhatták barátaikat, ismerőseiket is a műsorra majd az azt követő ünnepi vacsorára. Az együtt töltött idő nagyszerűen sikerült, a az ajándékokat is nagy örömmel fogadták mindannyian. Nem csak a lakók énekeltek profin – hála egy önkéntes énektanárnő segítségének, hanem egy önkéntes csapat is kedveskedett pár énekkel a lakóknak.

Amint egy – egy vers elhangzott, szívemben kavarogtak az emlékek az ének próbákról, a mézeskalács sütésről, amit dolgozók és lakók együtt készítettek, s arról, hogy mit élt át az a hölgy aki a verset szavalja. Az Ő szájukból máshogy csengtek a versek, életre keltek a dallamok! Igen, Jézus értünk is jött a Földre, s az örömhír nekem személyesen szól!

Szent este egy csupán pár hónapja az Intézményben dolgozó kolléganőm volt szolgálatban. Feszülten várta vajon mi fog történni? Hogyan telik majd az az este, amit az emberek általában a családtagjaik körében töltenek? Egy kedves lakó adta meg a kimondatlan kérdésre a választ. „Úgy kell felfogni a helyzetet, mintha itt a családtagunk lenne mindenki. Ahogy az Úr Jézus is mondta: Kik az én családom és kik az én testvéreim?” Természetesen ez a mondat lett a vezérfonala az esti áhítatnak.

20131221_UdvHadseregOtthon_Enekles_14

Befejezésül hadd mondjam el azt is, hogy hálásak vagyunk minden kedves adakozónak, aki megvette a lakók által készített ajándékokat, amiket a lakókkal együtt árusítottunk Rákoskeresztúr - központ piacán. Reméljük, hogy Isten továbbra is irgalmas és könyörülő Ura lesz az Intézménynek, az Üdvhadseregnek, így még sok ilyen fantasztikus Karácsonyt ünnepelhetünk együtt azokkal a hölgyekkel, akiket nem vár meleg otthon vagy család.

Kószó Zsanett szociális munkás

Karácsonyi üzenet

Ajándékok átadása 239Amikor saját meleg, biztonságos otthonunkban, szerető családtagokkal üljük körül a terített ünnepi asztalt, talán nem is tudjuk elképzelni, milyen lehet mindezeket nélkülözni. Hogy vannak édesanyák, akik nem mehetnek „haza” gyermekeikkel. Nem állíthatják fel és díszíthetik saját karácsonyfájukat, nem tudják megvásárolni gyermekük megálmodott ajándékát, nem rakhatják tele gazdag finomságokkal a karácsonyi asztalt.

Ajándékok átadása 291Nehéz egy édesanyának bizonytalanság, küzdelmek, anyagi problémák közepette a Karácsony lényegét megélni, megünnepelni, és ennek örömét gyermekeinek átadni. KARÁCSONY 2013 223

betlehemi játék  2013.12.21 (85)-2Talán éppen ezért a Fény Házában az Adventi időszak üzenete Anyáknak és Gyermekeknek egyaránt, hogy az Üdvözítő úgy érkezett hozzánk a Földre, hogy nem meleg, kidíszített otthon várta, hanem egy átmeneti szállás. Mégis abba a szegényes istállóba a legnagyobb ajándékot „csomagolta” számunkra Isten.

Hisszük, hogy az ajándékozó Isten szétküldte angyalAjándékok átadása 470-2ait, hogy indítsák a szíveket ajándékozásra. Hogy életüknek ebben a különösen nehéz időszakában egy szép karácsonnyal gazdagítsa a számára kedves, drága gyermekeket és édesanyákat. Ajándékok átadása 412

És közben azok, akik a megszokott karácsonyi ünneplést nélkülözni kényszerültek, maguk is ajándékozóvá váltak. A gyerekek együtt készültek fel, hogy Betlehemes játékukat ajándékozzák édesanyjuknak és az otthon munkatársainak. 13 anya együtt készítette az ünnepi vacsorát, 13 család együtt ült az asztalnál a munkatársakkal, és egy Karácsonyfa köré telepedtek le.

Az ajándékok célba értek, és mi hálásak vagyunk mindenkinek, aki engedett az indításnak, és Isten ajándékozó eszközévé vált. Láthattuk a gyermekek örömét, érezhettük az édesanyák meghatottságát, és háláját.

Ajándékok átadása 327Ajándékok átadása 331-2

Hogyan lehet egész évben Karácsony?

Mivel életem „félidején” túl vagyok, néha vissza-visszapillantgatok. Nem kínoz az önvád a sok elrontott dolog miatt, nem is keresek vétkeseket, cinkosokat a mellékvágányok miatt. Talán csak úgy összehasonlítási alapnak használom a múltat. Akarva-akaratlanul rá kellett döbbennem, hogy vannak jó gyermekkori élményeim, felnőttkori bukdácsolásaim, amik olykor elbukásokká váltak, de szép emlékeim is. Akárhogy is váltogatták egymást ezek az események, mindenképpen hasznosakká váltak.

P1060192

Bárki bármilyen szerepet töltött be az életemben, megköszönöm Istennek, hogy olyan volt, amilyen, mert én soha nem lehettem volna azzá, aki vagyok most. Talán az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy nem ismertem meg Őt előbb. Mivel mindennek rendelt ideje van, szerintem nem késtem le így se semmiről. Sőt mióta az Úristen munkatársául választott és Jézus lett a legjobb, legközelebbi barátom, azóta élek igazán. Több mint 10 éve történt balesetem óta tudok minden reggel hálával felkelni, hogy kaptam újabb lehetőséget, hogy szebbé tegyem a világot körülöttem. Komoly kihívás, olykor embert próbáló feladat, de jön annyi segítség föntről, hogy sikerül megbirkózni vele. Nagyon sok reményvesztett emberrel találkozom naponta, akiket meg kell győznöm arról, hogy mégis szép az élet. Nem hagyhatom szó nélkül, hogy elforgácsolják az életüket a szállásuk és a nappali melegedő között. Mivel minden szombaton nyitva tartunk, ezen a napon délutánonként közösségi programot szerveztem nekik. Megnézünk egy filmet, majd mindenki a mondanivalóját átültetheti a saját életére és elmondhatja. Természetesen azokat az érzéseket, gondolatokat, amik a film kapcsán felbukkantak bennük, szintén megoszthatják. Egyik szombaton „A jövő kezdete” című filmet néztük meg és elmondhatom, hogy nem egyedül sírtam rajta. Ezt csak azért tartom fontosnak megjegyezni, mert a közhiedelemmel ellentétben, ezek az emberek nem érzelmi fakírok, még ha néha zord külsejük ezt is sugallja, hanem átlagos értelemmel és érzékeny, sebzett érzelmi belsővel rendelkeznek. A film lényege egy mondatban: tégy jót valakivel és az adja tovább. Félreértés ne essék, nem vissza kell adni, hanem tovább! A film végén a főszereplő kisfiú miközben valakin segíteni akar, leszúrják és meghal. A mi Urunk, Jézus Krisztus nem ugyanezt tette? Az Atyától kapott jót továbbadta nekünk, majd belehalt, kivégezték. Én már elkezdtem tenni a jót, nem várva érte semmit, mégis kapok egy-egy mosolyt, kedves szót, ami valóban boldoggá tesz engem. Az a baj sokaknál, hogy üzleti alapra helyezik a segítségüket, jó tetteiket. Valamit valamiért. Nekem egyszer azt tanácsolta valaki, hogy ne várjak el senkitől semmit, mert igen sokat fogok csalódni. Nos, megfogadtam a tanácsot, és ha bármit is kapok, az öröm és ajándék. Örülök, hogy nem tárgyiasított ajándékok ezek, mert kicsi az otthonom és ennyi ajándék nem férne el nálam.

P1060246

Örülök ezeknek az embereknek, mert nem kell keresnem, hogy kivel tehetek valami jót, ők helyben vannak. Most már csak az a kérdés, hogy ők továbbadják-e? Ha igen, nem kell Karácsonyig várniuk, mert nap, mint nap örömük lesz az újabb és újabb ajándékokban.

                                                                                Újlakiné Rózsi

Batikolás a Fény Házában

P1210004

Mire jó egy póló? Senki ne gondolja, hogy erre a kérdésre egyszerű válaszolni, mert a Fény Házában kiderült, hogy egy pólóval az öltözködésen kívül lehet ügyességet fejleszteni, dekorálni, színesíteni, kreatívoskodni, vidámságot szerezni és főleg játszani. És ezt mind kipróbáltuk egy délután, amikor önkéntes vendégünk, Marion Viktória festőművésznő beavatott minket a batikolás rejtelmeibe. P1210026

Indult a program a nagy turkálással, ahol a zsáknyi ruhából mindenki kiválaszthatta a kedve szerint való darabot. Aztán kezdődött a munka, a befőttes gumikkal csűrtük, csavartuk, gyömöszöltük a nedves anyagot kicsik és nagyok. Ezután már csak a kellő óvatossággal kezelt hypóra volt szükség, hogy előtűnjenek a különböző formák. Csigavonalak keltek versenyre a foltokkal, táncoltak a karikákkal és a vonalakkal. P1210082

Ki-ki megtalálta a kedvére való mozzanatot a pancsolásban, a tervezésben, a csavargatásban, vagy a kész darabokat felvonultató divatbemutatóban. Egy kis ügyeskedés bátorsággal és kitartó próbálkozással ötvözve csodákat művelt még az elnyűttebb ruhadarabokkal is, és rögtön színesen, vidáman pompáztak alkotóik kezében.

P1210015-2

 

Önkéntes munka haszna, gyere Te is!

önkéntes batikolásAz önkéntes művészeti foglalkozások, mint amilyen a Fény Házában Marion Viktória által vezetett batikolás, nemcsak kreatív tevékenységként szolgálnak, hanem sokkal többet nyújtanak mindazoknak, akik részt vesznek rajtuk. Egy póló, amely első pillantásra egyszerű öltözködési tárgynak tűnik, valójában sokkal többre képes. A batikolás során a résztvevők nem csak a textilfestés technikáját sajátították el, hanem ügyességet, kreativitást és önkifejezést is fejlesztettek.

A közös alkotás, az ötletek megosztása és a különböző technikák kipróbálása örömöt és vidámságot hozott a résztvevők számára. A ruhák átalakítása nem csak a textíliák újrahasznosításáról szólt, hanem arról is, hogy hogyan lehet új életet lehelni egy-egy elnyűtt darabba. A kreatív folyamat során a résztvevők megtanulták, hogy mennyire fontos a kitartás, a próbálkozás és az új dolgok felfedezése.

Az önkéntes programok, mint ez a batikolásos foglalkozás, lehetőséget biztosítanak az embereknek, hogy kipróbálják és fejlesszék kreatív képességeiket egy támogató és inspiráló környezetben. Ezek az események nem csak a résztvevőknek nyújtanak élményt és tanulságot, hanem az önkéntesek számára is különleges tapasztalatot jelentenek, hiszen ők segíthetnek másoknak a kreativitásuk felfedezésében és fejlesztésében. Ezáltal az önkéntes munka nem csak a közösségnek, hanem az egyéneknek is hasznos, mivel lehetőséget teremt az önkifejezésre, a közösségi érzés erősítésére és az örömteli pillanatok megosztására.

 

Tök Jó Nap

TÖK JÓ NAP 2013.10.05 (225)Vajon az, akinek a fejéből kipattant az ötlet, hogy a Fény Háza lakóinak tök adományt adjon, mint szólt volna, ha látja, milyen örömet okozott az itt élőknek?

A Vitaricum kft. adományát a XVII. kerületi Önkormányzat továbbította otthonunk felé, ami után a munkatársak egy tök jó ötlet megvalósításában töprengtek. Így született meg a „TÖK JÓ NAP”, ahol töksütéstől tök vetélkedőig minden tökre meg volt szervezve.

TÖK JÓ NAP 2013.10.05 (77)

A számos segítőből had emeljem ki fő szponzorunkat, Istent, akinek tetszhetett ez a nap, hisz mindenben felsőfokon támogatott minket.

TÖK JÓ NAP 2013.10.05 (138)

A gyerekek őszi dekoráció készítésével ügyeskedtek, amíg a felnőttek megküzdöttek a tök pucolással, és beizzították a sütőket. Közben tök jó recepteket cseréltek.

TÖK JÓ NAP 2013.10.05 (162)

Míg a tök puhult és fényesedett, tök olimpián küzdöttek a gyerekek egymással, tökökkel, labdákkal, hogy kiérdemeljék a finom falatokat és az ajándék játékokat.

TÖK JÓ NAP 2013.10.05 (206)

Jónás történetének hallgatása közben anyák és gyerekek pattanásig feszült figyelemmel izgultak Jónásért a cet gyomrában, ahogy a nyálkás hidegben az Úrral vetekszik, s végül partra vetve, Istennel békét kötve talál rá az áldásként neki teremtett tökre.

Vajon mi is megtaláljuk ezeket az áldásokat az életünkben? Mennyi ideig kell a mélyben, hidegben, nélkülözésben éljenek még sokan bántalmazott édesanyák és lelkileg, fizikailag megstrapált gyerekeik?

A Tök jó mese hallgatása közben kíváncsiságtól a felszabadultságig csillogtak a gyermekszemek, és a fásultságtól megtört anyákban remény ébresztett.

TÖK JÓ NAP 2013.10.05 (110)

Reménység Centrum ünnepélyes megnyitója Gyöngyösön

2013. december 7-én az Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország Gyöngyösi Szervezete az „Egyenlő esélyt a közszolgáltatásokhoz” ÉMOP-4.2.1/A-11-2012-0056 számú, a Gyöngyösön élők mindennapjai megkönnyítésére kapott támogatással kapcsolatos projektzáró sajtótájékoztatóján megnyitotta a Reménység Centruma névre keresztelt közösségi terét, mely egyben családi napközi, népkonyha és szociális munka bázis. A projekt keretében nyert 97.927.427.- Ft pályázati támogatás lehetővé tette az erre a célra vásárolt ingatlan felújítását.

 IMG_4811

A Gyöngyösön 2006 óta működő szervezet a program keretében naponta 200 adag ételt fog kiosztani és 15 fős családi napközit működtetni a Centrumban. IMG_4818

A világ több mint száz országában működő Üdvhadsereg mindenütt azonos irányelvek szerint munkálkodik, munkamódszereit azonban az adott ország körülményeihez igazítja. Így Magyarországon ezzel a projekttel fő célja a mélyszegénységben élő, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok életminőségének javítása, olyan új szociális és gyermekjóléti szolgáltatások kiépítésével, melyek specialitásukból adódóan hiánypótló szolgáltatásként lépnek be az adott ellátási területre.IMG_4841

Fontos eleme a családok megerősítése, a különböző értékrendek összehangolása, az ifjabb generációk felkészítése a közösségi normák megismerésére. A program ezzel hozzájárul a társadalmi elfogadás alapjainak kialakításához és a halmozottan hátrányos helyzetűek integrációjának hatékonyságához.

 Az Üdvhadsereg jelszava több, mint 100 éve ugyanaz: „Levest, szappant, Üdvösséget.” A hármasság alapja, hogy ha az ember éhes, vagy nincs lehetősége tisztálkodni, nem elég Isten szeretetéről beszélni a rászorulókkal. Az Üdvhadsereg szociális jellegű egyházként gyakorlati segítséget is nyújt és ezeknek a kérdéseknek a megoldását is segíti lehetőségei szerint. IMG_4897

Közösségünk tagjai egymást támogatva segítik a nehéz helyzetbe került emberek életútjának egyengetését. Szolgálatunkkal – akár meleg ételt osztunk, akár szállást biztosítunk a rászorulóknak – Isten szeretetét akarjuk továbbítani. William Booth, az Üdvhadsereg megalapítója (1912) a következőket vallotta: „Amíg nők sírnak, mint most, harcolni fogok. Amíg kisgyermekek éhesen szaladgálnak, mint most, harcolni fogok. Ameddig emberek börtönben vannak, mint most, harcolni fogok. Ameddig csak egy lélek is Isten világossága nélkül sötétségben van, harcolni fogok. Életem végéig harcolni fogok.”

IMG_4907

IMG_4821

Új Reménység Háza felújítás utáni átadása

2013. december 3-án megnyitotta kapuit a 96 millió forint saját tőkéből felújított Új Reménység Háza férfi hajléktalanszálló

távlat

96 millió forint saját tőkéből újult meg az Üdvhadsereg Magyarország Szabadegyház által a VIII. kerületben működtetett férfi hajléktalanszálló, mely 100 fő számára nyújt menedéket és kivételes szolgáltatásokat. A lakók a lakhatási lehetőség mellett személyes szocioterápiás foglalkozásokon vehetnek részt. Kirándulásokat, bibliaórákat szerveznek a lelki egészség helyreállításáért, hisznek abban, hogy az emberi élet érték és minden emberben lehetőség van a fejlődésre, és életének újraépítésére.

A Dobozi utcában működő szálló kivételesen magas színvonalon nyújt ellátást a rászoruló hajléktalan férfiaknak. A lakhatási lehetőséget minimális térítés ellenében vehetik igénybe, melyért cserébe 2-6-10 ágyas szobákban kapnak elhelyezést az itt élő férfiak. Akinek nincs meg minden hónapban az összeg, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a ház körüli munkákat segítve dolgozza le a szállás díját.

     ÚrReménységHázaÁtadás20131206 (2)

A felújításra fordított összeget az elmúlt közel 8 évben racionalizált költség-átcsoportosítással példaértékű módon, önerőből gyűjtötte össze a szervezet.  A szállón mosási és főzési lehetőséget is biztosítanak a lakók számára, valamint igénybe vehetik minden nap az ingyenes népkonyhai ellátást, ahol a szervezet naponta 250 adag meleg ételt oszt szét – havonta mintegy 2,5 millió forintot költve az étkeztetésre. A szálló konyhája népszerű a rászorulók között, hiszen heti 5 alkalommal biztosan húsétel kerül az asztalra, ami kivételesen jó arányt jelent a hajléktalan ellátásban.

Az itt élők között nem csak az ellátás és az igénybe vehető szolgáltatások színvonala, hanem az itt tapasztalt emberség és lelki gondozás az, ami miatt szívesen jönnek az Új Reménység Házába.

ÚrReménységHázaÁtadás20131206 (46)Kun Hajnalka, az Új Reménység Háza férfi hajléktalanszálló vezetője elmondta, hogy a törvényi előírások szerint 1+1 évet tölthetnek el az átmeneti szálláson a lakók. Ez alatt az idő alatt személyre szabott gondozási tervek alapján próbálnak mindent megtenni a hozzájuk kerülő emberek reintegrációjáért. A legfontosabb cél, hogy három alapvető területen (munka, emberi kapcsolatok, egészség) történjen előrelépés az Üdvhadseregnél töltött 2 év alatt. Az itt lakók többsége aktív munkaképes korú 50-es éveiben járó férfi, akik zömében a munkanélküliség áldozatai. Utcára kerülésük története azonban a legváltozatosabb sorsokat fedik fel. Vannak sikertörténetek, melyekre az itt dolgozók szívesen emlékeznek, és elmesélve újra és újra erőt merítenek munkájukhoz. Élt a szállón már hajóskapitány, aki csodával határos módon lakhatási lehetőségének utolsó hónapjában kapott újra munkát, és hálásan köszöntötte az Üdvhadsereg nemzetközi tisztjeit a hajó fedélzetén, amikor egy budapesti konferencia alkalmával véletlenül összeterelte őket újra a sors.

A lakók véleménye is egyértelműen pozitív az átmeneti otthonban tapasztaltakról. Egy 8 éve hajléktalanként élő, jelenleg ott lakó férfi elmondta, hogy az Üdvhadsereg abban nyújt kiemelt segítséget és az különbözteti meg leginkább a többi hajléktalan szállótól, hogy itt az alapvető élelmezési, lakhatási segítségen túl igazi lelki segítséget és odafigyelést tapasztalnak, ebben rejlik az igazi ereje és előnye más ellátó intézményekhez viszonyítva. A nehéz sorsú emberek jellemzően nehezen nyitnak, nehezen kovácsolódnak igazi közösségé. Az Új Reménység Házában azzal is segítik a szociális kapcsolatok, a társas együttlétek kultúrájának megmaradását, hogy évente 2 alkalommal kirándulásokat szerveznek, rendszeresen filmklubot tartanak, valamint hetente olyan lelki alkalmakat vezetnek, amikor lehetőség nyílik személyes problémák megbeszélésére, vagy mindenkit érintő kérdések körüljárására.

 ÚrReménységHázaÁtadás20131206 (28)Az ünnepek alkalmával közösen ülnek majd asztalhoz és együtt imádkoznak azért, hogy szeretetben megerősödve minél többen lehetőségeket találjanak az újrakezdéshez.

várakozók

A lelki támogatás is óriási anyagi segítség a Fülöp-szigeteken

Az Üdvhadsereg 117 segítője a katasztrófa sújtotta térségben, 54 tonna élelmiszer és gyógyszer kiosztását felügyeli

buszról osztják a csomagokat

A kilátástalan helyzetbe került, szeretteiket gyászoló, házaikat, otthonaikat is elveszítő embereknek nagy segítséget jelent a kiemelkedő létszámmal jelen lévő Üdvhadsereg lelki gondozása. Az első sokkhatás után az alapvető szükségletek megoldásán túl a hitüket vesztett emberek mentális támogatása a legfontosabb.

A kialakult drámai helyzetben az Üdvhadsereg átmeneti szállások kialakításával, élelem, ivóvíz, valamint gyógyszer segélyek kiosztásával segíti a bajba jutottakat, 100.000 $ értékű adományával.

 

A szervezet az 1930-as években kezdte meg tevékenységét a Fülöp-szigeteken, ahol jelenleg 117 tisztje teljesít szolgálatot, a gyülekezeteknek közel 11.000 tagja van. Nemzetközi jelenlétük komoly segítséget jelent a helyi kormányzatnak és a károsultaknak egyaránt. A térségben tevékenykedő munkatársak és önkéntesek mellett a szervezet jelenleg ide összepontosítja a nemzetközi hálózat teljes kapacitását.A mentőszolgálatok tevékenységében és az adományok elosztásának koordinálásában egyaránt részt vállal a szervezet. Közel 54 tonna élelmiszer és gyógyszer kiosztását kell felügyelni, mely a helyi hatóságra háruló más kötelezettségek és segítségnyújtási feladatok mellett nehezen kivitelezhető. A károsultak - a körülményekhez képest zökkenőmentes – ellátására pedig nagy szükség van, így hatalmas segítség az Üdvhadsereg által nyújtott tevékenység és az operatív együttműködés. A szervezet eddig mintegy 3500 embert juttatott életmentő csomagokhoz. A drámai helyzetet nehezíti, hogy a térségben az elmúlt időszakban több természeti és politikai esemény is a segélytartalékok kimerüléséhez vezettek. A segítő szervezetek, így az Üdvhadsereg is nagy erőkkel dolgozik az elegendő mennyiségű, alapvető szükségleteket kielégítő élelmiszer és ivóvíz adományok helyszínre szállításán.

csomagok fülöpszigetekre

Az Üdvhadsereg tisztjei kiemelt figyelmet fordítanak a lakosság lelki gondozására. A reménytelen helyzetbe került, gyászoló embereknek segítenek átvészelni a trauma okozta nehéz időket. A katasztrófa utáni első percektől kezdve családoknak nyújtanak segítő kezet a lakosoknak azzal, hogy hitükben megerősítik őket, mely a legfontosabb támaszuk lehet az embert próbáló helyzetben. Nélkülözhetetlen a támogató segítségnyújtás. A lakosság mentésében, az elzárt helyzetbe kerültek információval és élelmiszerrel való ellátásában tud a legtöbbet nyújtani az Üdvhadsereg.

3a66b23c-6b0c-4d87-b91b-a97024e28db7_613-LeyteEUECHOélelmiszerosztás

Szépségnap az Üdvhadsereg Válaszút Háza Női Rehabilitációs Intézményében

Nőnek lenni minden helyzetben fontos,

szépségnapot rendeztek 2013. november 9-én az  Üdvhadsereg Magyarország által működtetett Válaszút Háza női lakóinak rendszeresen szervez olyan programokat, melyek az útjukat kereső hölgyeknek segítséget, iránytűt adhatnak belső motivációik feltárásával vagy akár külső körülményeik megváltoztatásával.  Az itt élők reményveszetten érkeznek az intézménybe, önállóan már nem tudnak kilépni abból a negatív vákuumból, melybe belekerültek.  Ahhoz, hogy reintegrálódni tudjanak a társadalomba és a munka világába elengedhetetlen az Üdvhadsereg által nyújtott folyamatos lelki gondozás és életvezetési tanácsadás mellett megjelenésükre is gondot fordítani. Ebben segít nekik az intézményben szervezett Szépségnap.

Másolat - Válaszút Háza SZÉPSÉGNAP 122

November 9. a szépség határtalanságáról szól. Arról mesél, hogy minden körülmények között érdemes nőnek maradni. Válaszút előtt állnak az itt lehetőséget, befogadó közeget találó hölgyek ebben a kérdésben is. Hagyják, hogy életkörülményeik romlásával megfeledkezzenek arról az erőről, melyet a női lét privilégiuma megadott. Erre a mindennapi csodára emlékezteti őket a program. Apró trükköket, fortélyokat tanít, melyek segítségével egyszerű módszerekkel is vonzóbbá, ezáltal pedig magabiztosabbá varázsolhatják magukat.

Ezt a napot kiemeltté tettük azzal a gesztussal is, hogy személyes meghívót kaptak a hölgyek. Ezzel is érzékeltetve , hogy mindenki egyformán főszereplője ennek a napnak.

A Szépségnapon fodrász, kozmetikus és manikűrös segítette a hölgyeket az átalakulásban. Lehetőség volt gyöngy ékszerek készítésére, és dietetikai tanácsadáson való részvételre a szép alak és az egészségtudatos életmód reményében. A szolgáltatásokat ingyenesen vehették igénybe.

Válaszút Háza SZÉPSÉGNAP 176

A külső megjelenés harmóniája azonban nem elképzelhető a lélek ápolása nélkül. Az itt élő nők mindegyike nehéz körülményeket, embert próbáló helyzeteket tud maga mögött, mely természetesen megnehezíti a női önbizalom helyreállítását.

Az intézmény egy kellemes helyisége egy napra női kávéházzá alakult. Az asztaltársaságok egy-egy moderátor vezetésével olyan témákat dolgoztak fel, melyek mindennaposak egy hétköznapi életet élő barátnői találkozón, de nem feltétlen egyértelműek egy ilyen női közösség életében. Játékos kérdésekkel, képekkel illusztrálva beszélgettek női dolgokról. Divatról, színekről, személyiségjegyekről. A gondolatébresztő, kötetlen atmoszférától a kávéház továbbélését reméljük mindennapjaikban, belső forrásaik megerősítésében.  Az itt hallottak, tapasztaltak talán jobban összekovácsolják az egymásra nem mindig nyitott sorstársakat.

Válaszút Háza SZÉPSÉGNAP 263

Az átalakulás után mindenkiről profi fotós készített felvételeket, melyek célja kettős. Emléket, emlékeztetőt ad a későbbiekre, ha erőt kell meríteni mindennapjaikban és hasznos, önéletrajzhoz is csatolható anyagot kapnak. Talán így nagyobb hittel, bátorsággal jelentkeznek munkahelyekre.

Reméljük sokaknak segítünk visszatalálni önmagukhoz. A rendezvénnyel hagyományt szeretnénk teremteni, és egyre szélesebb kört megszólítani intézményeinkben, segítő szervezeteink hálózatában.

Válaszút Háza SZÉPSÉGNAP 322Válaszút Háza SZÉPSÉGNAP 285                 Külön köszönet a támogatóknak : Avonnak és az Ilcsi szépítő füvek kft-nek, valamint segítőknek: -Kozmetika : Érsekmurányi Ida, Varga Lászlóné Kovács Ágnes , Bodorné Somogyi Ilona -Fodrászat: Mohácsi Dezső -Gyöngyfűzés: Pócsi Renáta -Manikűrös: Kiss Edina -Lelkigondozó: Gazsó Andrea -Fotós: Tiszáné Gneth Gabriella - Színtanácsadás, kendőkötés: Herczeg Diána - Szervezés, koordinálás: Győri Anna

Az eseményről képgaléria az Üdvhadsereg facebook oldalán található.

2013. Üdvhadsereg országos női konferencia

73 nő összejött Magyarország minden részéről szombaton, 2013. október 19-én az éves nemzeti női konferenciára, amit idén az Üdvhadsereg Rákoscsabai Hadosztályában, Budapest XVII. kerületében tartottunk meg.

közös  előadás

A téma William W. Purkey idézetének változata volt:

“Énekelj, mintha senki nem hallana, szeress, mintha senki nem bántott volna, táncolj, mintha senki nem nézné, és élj, mintha a Paradicsom a földön lenne”.

Miután énekkel dicsőítettük Istent, négy Üdvhadsereg tiszt (lelkipásztor) biblikus igazságokat fejtett ki a témából: milyen fontos Istent minden körülmények között dicsérni; milyen gyógyulás és felszabadulás fakad abból, ha elengedjük a sérelmeinket és megbocsátunk; hogy a keresztyéneknek felelősségük felfedezni és Isten dicsőségére használni a bennük rejlő „táncot” (a tehetséget, a képességeket és lelki ajándékokat); és hogyan lehet megtapasztalni az igaz áldást, békességet, bőséget, biztonságot és örömet az Istennel való kapcsolatban Jézus Krisztus által.  A bűnbánati padnál több, mint 20 nő sorakozott, miután elhangzott a felhívás, hogy jöjjenek ki imádkozni, főleg azért, hogy meg tudjanak bocsátani azoknak, akik megbántották őket és fájdalmat okoztak nekik. Voltak, akik annak a személynek a nevét, akinek megbocsátottak, jelképesen felírták egy darab papírra, amit összetéptek és letették a kereszt lábánál. Ezek az Istennel való közösség áldott pillanatai voltak.

könyörgés

A finom ebéd után, amit a Válaszút Háza népkonyhája nyújtott, a résztvevők két csoportra oszlottak a műhelyfoglalkozásokhoz. Az egyik műhelyfoglalkozásban a résztvevők szép üdvözlőkártyákat készítettek, amelyekre igeverseket írtak. Ezek a kártyák segíteni hívatottak helyrehozni a megszakadt kapcsolatokat; a másik műhelyfoglalkozás résztvevői a Hillsong keresztyén dicsőítő zenéjére táncoltak, ötvözve a balett, a hip hop, a modern tánc és a pantomim koreográfiai elemeit. Ez sokuknak új volt, de nagyon nagy örömük telt benne! Majd a két csoport cserélt egymással, így mindenki mindkét lehetőséggel élhetett.

jókedv

A napot dicsőítéssel fejeztük be, köszönetet mondva mindazoknak, akik az előkészületekben és az előadásokban részt vettek, és természetesen Istennek, aki jelen volt és bőségesen megáldott minket! A résztvevők olyan kihívással tértek haza, amely mind a szívükhöz, mind az értelmükhöz szólt: Énekelj! Szeress! Táncolj! Élj!

Antoine de Saint-Exupery: Fohász

„…Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! Taníts meg a kis lépések művészetére!” 

Antoine de Saint-Exupery: Fohász

Lakóinkkal sokat beszélgetünk arról, hogy milyen fontos a helyes idő – beosztás. Hálásak vagyunk Istennek, amikor látjuk, hogy értelmes módon töltik el a szabadidejüket. Intézményünk gazdag skálán biztosít a lakók számára foglalkozásokat. Álláskereső tréning, Kórus, Életvezetési tréning, Film – klub, "Kreatívkodás", Angol tanfolyam.

Azok a lakók, akik aktívan részt vettek az Intézmény által felkínált tréningek valamelyikében, ők jutalmul ingyen vehettek részt a Fővárosi Állatkerti kiránduláson, de a többiek is kedvezményes jegyeket kaptak. Ez a szombati nap felüdülés volt mindannyiunk számára. Jókat nevettünk, beszélgettünk egész nap. Jó érzés volt, hogy azoknak az embereknek is lehetőségük nyílt egy ilyen látogatásra, akik anyagi helyzetük miatt nem tudják megengedni maguknak, hogy szabadidejükben bármilyen fizetős programon részt vegyenek, s így sok olyan élményben nem lehet részük, amiben egy átlagos magyar családnak igen.

 a nap végén jól vol a Fagyi

A kirándulásra így emlékeznek vissza a hölgyek…

 „ Nagyon jól éreztük magunkat. Nekem nagyon tetszettek az állatok, főleg a kis elefánt! ”

„Rémálom volt akkoriban az életem, depressziós voltam, de tudtam, hogy szükségem van arra, hogy kimozduljak, s nem bántam meg...”

„ Különleges volt a lepke ház, különösen az egyik kék… az gyönyörű volt!”

„ Hű, amikor a papagájok ellepték Anna kezét. Még a vállára és a fejére is rászálltak – ették a barackot a kezéből. Mikor megyünk következőnek?”

Örülök neki, hogy - bár fárasztó volt egy forró augusztusi napon végigsétálni az Állatkerten, de azt mondhatjuk, hogy megérte.

A nap végén örömmel tapasztaltuk, hogy a hölgyek együtt imádkoztak. Hálás volt a szívük a szép napért és ezt elakarták mondani Istennek is.

Az együtt töltött idő jót tett a kapcsolatoknak, jót tett a ház légkörének. Erősödött a bizalmi kapcsolat a segítő és a gondozott között. Más oldalról is megismertük egymást. Reméljük a jövőben is lesz ilyen közösség építő programra lehetőségünk.

még a 40 fokot is ki lehet bírni

Európai konferencia Budapesten az embercsempészet áldozatainak megmentésére

1 millió font az embercsempészet áldozatainak megmentésére

A szervezett embercsempészet elleni harcra, a hazai és nemzetközi összefogás fontosságára is felhívta a figyelmet Budapesten az Üdvhadsereg európai vezetőinek részvételével zajló konferencia. A globális probléma európai megoldásait középpontba helyező tanácskozáson kiemelten szó esett arról a jelenségről, amikor a vágyott munka reményében külföldön szerencsét próbáló munkavállalók áldozati helyzetbe kerülnek. Papírjaikat visszatartva kényszerítik őket prostitúcióra, nehéz vagy veszélyes fizikai munkára.

Az Egyesült Királyság évi egy millió fonttal támogatja az Üdvhadsereg munkáját az embercsempészet áldozatainak felkutatásában. Az összegből a szervezet védett házakat tart fenn, szociális munkásokat alkalmaz, valamint a nem ritkán hivatalos okiratok és személyes tulajdon nélkül kimenekített áldozatok ellátását, hivatalos ügyeinek intézését biztosítja. Az angol kormány hivatalos szerződésben is rögzítette ennek kereteit, mely túlmutat az anyagi támogatáson. A kiszolgáltatott helyzetbe került emberek szociális körülményeinek újraépítése mellett lelki gondozásuk is elengedhetetlen feladat. Az Üdvhadsereg abban is kiemelkedő szerepet vállal, hogy segítsen új célokat megfogalmazni, motivációt nyújtani.

Másolat - group NCM 12_10_2013

A tanácskozáson résztvevő vezetők olyan stratégiai alapot dolgoztak ki, mely hosszú távon nyújt megoldást, segítve a bajba jutottak társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációs folyamatait is. A jelenségből származó problémák a nyugat- európai fejlett országokban jelennek meg, megoldásuk viszont nem elképzelhető azoknak az államoknak a segítsége nélkül, ahonnan az áldozatok kerülnek a rendszerbe. Ebben nyújt segítséget és jelenthet hidat az Üdvhadsereg nemzetközi jelenléte az érintett országokban. Alapértékeinél fogva hiteles nagykövete, segítő közvetítője lehet az érintettek összekapcsolásának. Válaszolva a nemzetközi felvetésekre az Üdvhadsereg 2013. október 11 és 16 között 25 európai ország küldötteivel nemzetközi ENSS (European Network Social Service) konferencián fektette le a segítő hálózati rendszer alapjait. Hazánkban is riasztóan magas az érintettek száma, így stratégiai szempontból is fontos, hogy a kérdés megvitatására Magyarországon került sor.  Anglián kívül Svájc, Hollandia, Németország és a Skandináv államok is együttműködnek hazánkkal az embercsempészet áldozatainak segítő rendszerét kiépíteni országaink között.

A tanácskozás célja tehát az volt, hogy konkretizálja a hálózat kereteinek működési rendszerét és kialakítsa a befogadói háttér megteremtését lehetővé tevő feltételrendszert. Hét tagú, nemzetközi szociálpolitikai szakemberekből álló csoport foglalkozik az elkövetkezendő hónapokban azzal, hogy világszervezeti szinten kidolgozzon egy olyan javaslatot, mely jövőre az Európai Parlamentben is megvitatásra kerül.

Az Üdvhadsereg európai hálózatában egységesen megvalósítható, helyi szinten pedig az adott országot leginkább érintő problémákra kidolgozott elképzelések gyakorlati megvalósításának elindítása lesz tehát az elkövetkezendő év egyik legfőbb feladata.

A konferenciáról készült angol nyelvű videót az alábbi linken lehet megtekinteni : http://www.salvationarmy.org/ihq/news/inr161013b